Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

4 Nemzet Tornáján, majd junior világbajnokságon szerepel Hornyák Bernadett!

A július elsején rajtoló világbajnokságon elődöntőbe szeretne jutni a 3 szombathelyi származású játékossal és a felnőtt NB I/B-s csapatunkat nyártól erősítő Hornyák Bernadettel felálló magyar női junior válogatott.
4 Nemzet Tornáján, majd junior világbajnokságon szerepel Hornyák Bernadett!

Magyarországon eddig kétszer rendeztek junior kézilabda-világbajnokságot: 2001-ben a lányok ezüstérmet, 2005-ben a fiúk bronzérmet nyertek. Magasan van a léc és a lányok ez alkalommal is a dobogót vették célba. Teszik ezt úgy, hogy a kiváló szombathelyi szakmai munkának köszönhetően 3 szombathelyi származású játékos, Bínó Boglárka (Győri Audi ETO), Pásztor Noémi (Budaörs) és Szabó Kitti (NEKA) mellett felnőtt csapatunk új szerzeménye, a 20 esztendős Hornyák Bernadett is tagja a 18 fős válogatott keretnek.

A Majoros Gusztáv által felfedezett fiatal tehetség volt az első játékos, aki a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) neveltjeként NB I-es klubhoz igazolt. Az átlövő-irányító poszton bevethető 176 cm magas korábbi ifjúsági Eb-bronzérmes, junior válogatott a GVM Europe-Vác csapatától érkezett Szombathelyre.  

A 3 NB I-es szezon tapasztalatával Szombathelyre érkező Hornyák Bernadettet a június 2-i sajtótájékoztatónkon mutattuk be, akkor elmondta, hogy a csapat többi tagjával együtt mindent meg fog tenni, hogy elérjék a hőn áhított célt és a Swietelsky-SZKKA-val feljussanak az NB I-be. Akkor nyilatkozta el azt is, hogy a junior világbajnokság végén azt szeretné, ha dobogós helyen végezne a magyar válogatott. 

Golovin Vlagyimir szövetségi edző irányításával készülő válogatott a múlt héten Siófokon, ezen a héten pedig Debrecenben készült. A 13+1 kérdésből álló alábbi interjúnkat a csütörtökön kezdődő 4 Nemzet Tornája előtt készítettük Hornyák Bernadettel.  

1. Mikor kezdtél el sportolni, illetve a kézilabda előtt milyen sportágakkal ismerkedtél meg? 
Gödöllőn kezdtem el iskolába járni, a legtöbb labdasporttal ott ismerkedtem meg, majd a gimnázium utolsó 2 évét már Fonyódon fejeztem be, a Neka keretein belül. 

2. Hogyan és mikor kötöttél ki a kézilabdánál?
Mindössze 8 éves voltam, amikor 2006-ban elkezdtem kézilabdázni. Igazából ez volt az első sportág, amivel közelebbről is megismerkedtem, azóta csak ezzel foglakozom. 

3. Melyik poszt állt, illetve áll legközelebb hozzád?
Már a kezdetektől a középső posztokon, az átlövő-irányító helyen játszottam és most is ezt preferálom. 

4. Szerinted most a helyeden szerepelsz? Gondolok itt a klubcsapatodra, illetve a junior válogatottra is!
Igyekszem mindig a lehető legjobb helyet választani magamnak, szeretnék sok időt a pályán tölteni és minél magasabb szintre jutni, a válogatottban az utolsó világverseny következik, amin fontos lenne a jó szereplés. 

5. Hol tart jelenleg a felkészülés a junior VB-re?
A VB felkészülésről annyit, hogy 2 hét kemény munka van már mögöttünk és ma kezdődik számunkra a 4 Nemzet Tornája. 

6. Kik lesznek az ellenfelek?
Ma lesz az első felkészülési mérkőzés, az ukrán válogatott ellen szerepelünk, a következő 2 napban az Európa-bajnok franciákkal és a holland válogatottal is játszunk. 

7. Visszatérve a VB-re, mit vársz a csapattól, odaérhettek a dobogóra?
Mindenki a legjobb 4 közé vár bennünket. Ez egy óriási teher is, mert nagyon erős a mezőny, de természetesen maximalisták vagyunk és mindenki a csúcsra szeretne jutni! 

8. Kik lesznek a csoportbeli ellenfelek?
Az ,A’ csoportban Brazília, Portugália, Elefántcsontpart, Montenegró és Norvégia csapatával küzdünk meg a továbbjutásért.

9. Hogy gondolod, kik lesznek, lehetnek a legnagyobb esélyesek, illetve ellenfelek?
Az Európa-bajnokságon négy közé jutó Oroszország, Dánia, Franciaország és Magyarország akkor kiemelkedett a mezőnyből, a franciák talán most is. Szerintem a német, s holland és montenegrói együttes is odaérhet, nem beszélve Dél-Koreáról.

10. Hogyan alakul a nyarad a VB után? 
Már egyeztettem Marosán György vezetőedzővel és egyelőre annyit beszéltünk meg, hogy VB után kapok pihenőt, de még sajnos nem tudom, hogy mennyit, de ez most nem is fontos, hiszen mindenki 110%-kal a VB-re fókuszál. 

11. Szerinted összejöhet az NB I/B-s bajnoki cím? 
Természetesen! Úgy gondolom, összejöhet a bajnoki cím és mindenki ezért fog nap, mint nap mindent megtenni! 

12. Hogy érzed, Te mit tudsz hozzáadni a csapat teljesítményéhez? 
Ez nehéz kérdés, remélem, hogy fiatalságom ellenére azért egy magabiztos teljesítményt tudok majd hozni, amivel támadásban és védekezésben is tudok majd segíteni a csapatnak!

13. Ismered az SZKKA keretét, az edzői stábot?
Személyesen kevés embert ismerek a keretből sajnos, de szerintem az alapozás során ez gyorsan meg fog változni. 

13+1. Mikor lennél boldog 2019 májusában? 
Természetesen akkor, ha bajnoki címmel zárnánk a szezont és Szombathelynek NB I-es csapata lenne!

A mieink a 4 Nemzet Tornája után, a jövő héten újra Siófokon, majd 3 napig Budapesten edzenek és utána a VB debreceni helyszínére utaznak és ott várják a rajtot. 
 

KAPCSOLÓDÓ KÉPEK