Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

A Swietelsky állt az akadémia mellé

Swietelsky-Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia néven szerepel a soron következő bajnokságban városunk NB/I B-s kézicsapata.
A Swietelsky állt az akadémia mellé

Swietelsky-Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia néven szerepel a soron következő bajnokságban városunk NB/I B-s kézicsapata. A névadó szponzori szerződést múlt héten, pénteken, Budapesten szignózták a felek. A sajtótájékoztatón, amelyen bemutatkoztak a csapat új játékosai is, elhangzott: a gárda célja a dobogós helyek valamelyikének megszerzése. 


– Klubunk, mint az elmúlt években mindig, stabil szakmai és anyagi körülmények között működik, céljaink nem változtak, továbbra is elsősorban saját utánpótlásunkra támaszkodva szeretnénk kivívni az élvonalbeli tagságot. E tervünk elérésében nagy segítséget nyújt új névadó szponzorunk: a Swietelsky Magyarország Kft. nemcsak a felnőtt, hanem három korosztályos, élvonalbeli együttesünket is támogatja a 2017/2018-as bajnoki évadban – fogalmazott Pődör Zoltán, a klub ügyvezető elnöke, aki később köszönetet mondott a Kozma Szerszámáruház tulajdonosainak, akik az elmúlt két esztendőben névadó szponzorként vállaltak szerepet a csapat működtetésében, és a későbbiekben is mezszponzorként ott lesznek az alakulat mellett. 
Molnár Miklós arról számolt be, hogy a Swietelsky Magyarország Kft.-vel könnyen sikerült dűlőre jutni, hiszen a cég tulajdonosai tisztában vannak azzal, hogy milyen magas szintű szakmai munka folyik az akadémián, és, hogy mennyire fontos a lokálpatriotizmus a klub életében. 

 

– Amit kiemelnék, hogy a felnőtt gárdánk mellett az első osztályú ifjúsági, serdülő és U 13-as csapatunk is Swietelsky-Szombathelyi KKA néven szerepel majd a bajnokságban – húzta alá az alpolgármester. Az érintett csapatok kapitányai megköszönték az alpolgármesternek a kontraktus létrehozásáért tett fáradozásait. 
Ezt követően a sajtótájékoztatón bemutatkoztak az együttes új szerzeményei is. Horváth Petra (balátlövő) Mosonmagyaróvárról érkezett. Ivanics Dóra (irányító) korábban a Budaörsöt erősítette, Pálinkás Viktória (kapus) a Dunaújvárost hagyta el a szombathelyiek kedvérért. Schneck Réka (kapus) ugyancsak Budaörsről igazolt a vasi megyeszékhelyre, míg Takács Kriszta (jobbszélső) a Haladásban szerepelt korábban. A szakmai stáb is bővült: Füzesi Ferenc vezetőedző munkáját a jövőben Józsa Krisztián segíti majd másodedzőként. A lányok mellett Kollár Márton masszőrként dolgozik majd, Fodorné Vörös Petra pedig gyógytornászként tevékenykedik a csapat mellett. Csakúgy, mint valamennyi profi klubnál, az idei esztendőtől pszichológus segíti az együttes munkáját, e feladatot Márkus Ágnes látja el.

KAPCSOLÓDÓ KÉPEK