A derbire készülve

Ennyien olvasták: 903 | Dátum/idő: 2017. november, 10 / 17:15

A HVSE Sport Kft. együttesét látja vendégül szombaton este hat órától az egyetemi csarnokban városunk NBI B-s kézicsapata, a Swietelsky-Szombathelyi KKA. A mieink természetesen győzni szeretnének az összecsapáson.

A derbire készülve

A mieink várhatják kedvezőbb helyzetből a találkozót, hiszen a tabella harmadik pozícióját foglalják el 14 egységgel, míg a vendégek csak hat pontig jutottak. Mindkét gárda jó formában várhatja a meccset, ugyanis győzelmekkel a hátuk mögött érkeznek a mai ütközetre.
Füzesi Ferenc, alakulatunk vezetőedzője várja már a bajnokit, és természetesen két ponttal kalkulál.

– Nagy tisztelettel közelitünk a városi rangadó felé, tudjuk, hogy milyen fontos presztízsmérkőzés ez szurkolóinknak. Ismerjük ellenfelünk erősségét, itt elsősorban a gyorsaságra gondolok, de számunkra nem is lehet kérdés, hogy csak és kizárólag a győzelem elfogadható ezen a mérkőzésen is. Együtt vannak a lányok, szorgalmasan dolgoznak, motiváltak, és ők is csak a sikerben gondolkodnak. A keretünk erős, elszántak vagyunk, no és egy fantasztikus szurkolótábor áll mögöttünk – ez a sikerünk receptje – vélekedett Füzesi Ferenc.  

Takács Krisztina némiképp furcsa helyzetben várja a bajnokit, ugyanis ezúttal volt egyesülete ellen lép pályára. Jobbszélsőnk csak és kizárólag győzelemben gondolkodik.

– Jó hangulatban teltek az edzések, mindenki nagyon várja a mérkőzést, mivel ez egy helyi rangadó. Felkészültünk, mint minden egyes találkozóra. A két pont megszerzése a cél, szép játékkal szeretnénk kiszolgálni lelkes szurkolóinkat – nyilatkozta honlapunknak Takács Krisztina.

Hozzászólások