Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

A Hypo ellen játszottuk az eddigi leghasznosabb edzőmeccset

A felkészülési mérkőzést két góllal az osztrákok nyerték, de a második félidőben mutatott sebességgel és mentalitással vezetőedzőnk is elégedett.
A Hypo ellen játszottuk az eddigi leghasznosabb edzőmeccset

Csütörtök este a többszörös osztrák bajnok és BL-győztes Hypo Niederösterreich vendégeként folytatta a felkészülési mérkőzések sorát felnőtt csapatunk. Álmosan kezdtük az edzőmeccset, bár készültünk és számítottunk a bécsiek gyors játékára, az első félidőben mégis kaptunk tíz lerohanásos gólt. Az elhibázott ziccereink után átrohant rajtunk a Hypo, amely a szünetben így hat találattal vezetett.

A szünetben aztán rendeztük a sorainkat, a második félidőben már egy teljesen más SZKKA futott ki a pályára. Összeállt a védekezésünk és mi is tudtunk gyors gólokat lőni. Nagyot harcolva folyamatosan dolgoztuk le a hátrányunkat és sikerült visszazárkóznunk egyetlen gólra. A folytatásban a hazaiak újra elhúztak, a végjátékban a különbséget pedig már csak két gólra tudtuk csökkenteni.  

- Két ellentétes félidőt játszottunk. A második játékrészben már azt a sebességet és mentalitást kaptam a csapattól, amit vártam. Az eddigi edzőmérkőzéseink közül ez volt a leghasznosabb. Köszönjük a lehetőséget a Hypo csapatának – értékelt a találkozó után vezetőedzőnk, Pődör Zoltán.

Hypo Niederösterreich – Szombathelyi KKA 34-32 (20-14)

Felkészülési mérkőzés, Bécs

SZKKA góllövői: Pődör R. 10, Horváth A. 8, Balogh P. 5, Győri 2, Kulcsár 2, Szmolek 1, Biró 1, Livrinic 1, Kiskartali 1, Raicevic 1.