Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

A kézilabdacsarnokot márpedig meg kell építeni

Nyilatkozta a Magyar Kézilabda Szövetség leköszönő elnöke, Kocsis Máté.
A kézilabdacsarnokot márpedig meg kell építeni

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a múlt héten Szombathelyen járt a Magyar Kézilabda Szövetség leköszönő elnöke, Kocsis Máté, akinek az elmúlt nyolc évben végzett munkáját Pődör Zoltán ügyvezetőnk is megköszönte. Az MKSZ távozó vezetője médiapartnerünknek a FRISSS.hu-nak adott nyilatkozatában leszögezte, a klubunk által megálmodott kézilabdacsarnokot igenis meg kell építeni Szombathelyen.

Szerinte egy ilyen fejlesztésnek a legfontosabb kritériuma a szisztematikus utánpótlás-nevelés, ami Szombathelyen az SZKKA révén példásan megvalósul. 

- Úgy hagytam magam mögött a szombathelyi kézilabda ügyét, hogy itt, hála istennek, Hende Csaba munkája nyomán egy elrendeződés zajlik. Ennek következtében van egy széles, több száz fős utánpótlásbázisa a kézilabdavilágnak, van is hová vinniük a szülőknek a gyerekeket. Azért is aktuális ez a kérdés, mert az igény nő, nem pedig csökken, tehát ezt az infrastruktúra fejlesztést folytatni kell. A szombathelyi beruházást előbb-utóbb meg kell csinálni, ha engem kérdez. Hogy a kézilabda-szövetség tao-forrásából, állami forrásból, vagy az önkormányzat is részt kíván-e venni benne, még kérdés, de jelen pillanatban ki merem jelenteni, hogy a szövetség ezt a fejlesztést mindig pozitívan ítélte meg és támogattanyilatkozta a FRISSNEK Kocsis Máté, aki arra is válaszolt, hogy a szombathelyi beruházás továbbra is napirenden marad-e.

- Nem látok rá okot, hogy lekerüljön onnan. Szombathelyen jó kézilabda van, és nézzük meg, mitől jó? Nem mindig a profi világ felől kell megközelíteni a kérdést, hanem inkább onnan, hogy melyik város törekszik arra, hogy saját kézilabdája legyen. Láttunk már olyan egyesületet, ahol utánpótlás gyakorlatilag nem volt, ellenben összevásárolt világsztárokkal néhány évre alkalmi részsikereket tudtak elérni. Szombathely nem tud felmutatni világszínvonalú eredményeket, azonban van egy szisztematikus utánpótlás-építés. Felteszem a költői kérdést: mitől jó a kézilabda egy városban? Szerintem az utóbbitól. Emiatt is mondom, hogy nem látok okot arra, hogy a szükséges beruházás lekerüljön a napirendről.

Tavaly a szövetséggel közös sajtótájékoztatón mutattuk be a csarnok projektet