Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

A MOL extraliga-győztes és szlovák bajnok DAC-ot is legyőztük

Újabb felkészülési mérkőzésünket is behúztuk, három góllal nyertünk Dunaszerdahelyen.
A MOL extraliga-győztes és szlovák bajnok DAC-ot is legyőztük

A szó legszorosabb értelmében utaztunk barátságos mérkőzésre Dunaszerdahelyre, ahol határon túli baráti klubunk, a HC DAC vendégeként játszottuk harmadik nyári felkészülési mérkőzésünket. Az osztrák Hypo és a cseh Kynzvart után ezúttal jóval nehezebb meccsre volt a kilátás a MOL extraliga-győztes és a szlovák bajnok otthonában.

Az elmúlt meccsekhez képest visszafogottabban, kissé álmoskásan kezdtük a találkozót, főleg védekezésben nem voltunk elég feszesek és kemények. Az első játékrész derekától aztán sikerült felvennünk a saját ritmusunkat és rögtön meg is fordítottuk a mérkőzést, így a szünetre már mi vezettünk három góllal. A második félidőben végig tudtuk tartani és őrizni a kialakított előnyt, így bár ezúttal szorosabban, de harmadik nyári felkészülési mérkőzésünkön is győztesen hagytuk el a pályát.

- Először léptünk idegenben pályára a felkészülés során, ráadásul egy kiváló csapat ellen. A meccs elején ez is meg is látszódott, de megráztuk magunkat és végül egy nagyon hasznos edzőmeccset játszottunk. Dolgozunk tovább a saját játékainkon és az új játékosok beillesztésén – értékelt vezetőedzőnk, Vida Gergő.

Köszönjük a biztatást a csapatot elkísérő Szurkolóinknak!

HC DAC Dunaszerdahely – Szombathelyi KKA 30-33 (16-19)

Felkészülési mérkőzés, Dunaszerdahely

SZKKA: Christe, Csatlós (kapusok), Kazai 2, Balogh 2, Kulcsár 4, Pődör B. 1, Pődör R. 11, Szmolek 5, Varga N. 4, Szeberényi 2, Wutschi 2, Pálffy, Böhm, Hornyák, Török, Biró Vezetőedző: Vida Gergő