Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

„A tavasszal bizonyítottuk, hogy munkával és szaktudással el tudjuk érni a céljainkat”

Az SZKKA ügyvezetője, az NB I-es csapatunk irányítását februárban átvevő Pődör Zoltán értékelte a mögöttünk álló szezont.
„A tavasszal bizonyítottuk, hogy munkával és szaktudással el tudjuk érni a céljainkat”

Mint ismert, a nagy tavaszi hajrá ellenére NB I-es csapatunknak nem sikerült kiharcolnia a bennmaradást az élvonalban. Klubunk ügyvezetője, a felnőtt csapat irányítását februárban átvevő Pődör Zoltán értékelte a mögöttünk álló hónapokat.

Az MTK elleni hazai vereség után kezdtük el a közös munkát a csapattal, de a DKKA elleni meccsig még nem állt annyi idő a rendelkezésünkre, hogy komoly változásokat hozzunk. Február végén, a Siófok elleni összecsapáson már látszott a fejlődés, az előrelépés és ezt követően meg is nyertük a Vasas elleni idegenbeli rangadót, amivel jó formába, jó passzba kerültünk: a Győri ETO elleni remek helytállás után úgy szereztünk egy extra pontot Kisvárdán, hogy könnyedén nyerhettünk is volna, majd egy nagyszerű fordítással legyőztük itthon az Albát. Nagyon akartuk a Budaörs elleni sikert is, de ott jött egy hiba, és talán az a meccs az egyetlen fájó pont a februártól tartó tavaszi szereplésünkben, hiszen azok a pontok  hiányoztak igazán a végelszámolásnál. Ezután gyorsan jött a Vác elleni találkozó, ahol egy jó első félidő után a másodikra elfáradtunk. A bajnokság utolsó hónapjára újra összeraktuk magunkat: bravúrdöntetlent értünk el a tavalyi bronzérmes Mosonmagyaróvár ellen, a szezon egyik legfontosabb meccsén négy góllal megvertük itthon az Érdet, de a januári, idegenbeli hétgólos vereség miatt ez sem volt elég a bennmaradáshoz, majd zárásként a becsületünkért is harcolva magabiztosan nyertük az MTK vendégeként – emlékezett vissza az SZKKA első embere, aki az egész szezont is összegezte.

A kiesés ellenére a tények önmagukért beszélnek: az őszi kettő pont után az elmúlt négy hónapban tíz pontot szereztünk az NB I-ben. Ha az első félévben sem kifogásokat keresünk, hanem elvégezzük a megfelelő munkát, akkor az NB I középmezőnyében végezhettünk volna. A tavaszi idényben bizonyítottuk, hogy munkával és szaktudással el tudjuk érni céljainkat, és hogy helyünk van az élvonalban. További pozitívum, hogy ahogy ígértem is, számos sajátnevelésű fiatal tehetségünket tudtuk beépíteni a csapatba a tavasz folyamán. Ifjúsági korú játékosaink a tavasszal háromszor annyi játékpercet töltöttek a pályán, mint az ősszel és volt olyan meccs, amit ők döntöttek el. Nem véletlenül nyúltunk bátran a fiatalokhoz, nagy lökést és plusz merítési lehetőséget adtak a csapatnak, ami hiányzott korábban. Utánpótlásnevelő klubként nagy öröm számunkra, hogy tökéletesen megállták a helyüket az NB I-ben is. A felnőtt csapatnál a mérkőzések megnyerése mellett a legfontosabb célunk a fiatalok beépítése, szerepeltetése és értékeink megőrzése. Ez klubunk identitása és ezt a filozófiát szeretnénk folytatni a jövőben is – hangsúlyozta Pődör Zoltán ügyvezető.