Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

A tehetségeket Szombathelyen kell tartani!

Jó munkát végeztünk, kiváló tehetségekre figyeltünk fel – mondja Debreczeni György, a junior világbajnokságra készülő 3 szombathelyi származású játékos nevelőedzője, aki azt is hozzáteszi, hogy azért lenne fontos az NB I-ben szerepelni, hogy a jövőben az ilyen kvalitású játékosokat a vasi megyeszékhelyen tarthassuk.
A tehetségeket Szombathelyen kell tartani!

Ahogy azt már megírtuk három szombathelyi nevelésű kézilabdázó is szerepel a junior világbajnokságra készülő női kézilabda válogatottban. Binó Boglárka (Győri Audi ETO), Pásztor Noémi (Budaörs), Szabó Kitti (NEKA) nevelőedzője klubunk trénere, Debreczeni György volt. Őt kértük meg, idézze fel az első, közösen töltött éveket. 

Mikor jelentkeztek az első edzésen a lányok? 
- Az 1998/99-es korosztállyal, 7-8 évesen szivacskézilabdával kezdtünk a Herman iskolában, a Szombathelyi Sportiskola keretein belül. Bogi és Kitti együtt érkeztek, alsó tagozatosak voltak, Noémi egy pár hónappal később jött. Emlékszem, Bogi mindenképp kapus akart lenni, Kitti pedig mindig engem nézett, amikor lövésre készült. Aztán persze megtanulta, hogy ne engem, hanem a kaput, illetve a kapust figyelje – ez egy kedves emlék volt. 

  Kezdet kezdetén már látott bennük ,,valamit"? 
 - Amikor nagypályán kezdtünk játszani, akkor már Kitti nagyon kreatív játékos volt, így egyértelműnek látszott, hogy irányító lesz, Ő volt a   legügyesebb, értette a játék lényegét és jól is lőtt. Noémi nagyon gyors és okos volt, mivel a beálló posztra mindig okos és a játékot értő, futó,   erős, küzdő játékost választottam, ezért az első pillanattól megbeszéltük, hogy beállósnak teszem. Bogi pedig már a legelején biztos volt benne,   hogy neki kapusnak kell lennie. Így is lett, mindhárman nagyon tehetségesek voltak már az elejétől. A hozzáállásukon, az edzésmunkájukon már   hamar meglátszott, ki a tehetség, Noémi nemcsak kiváló játékos, de kitűnő tanuló is volt, még zenélt is. Aztán hamar jöttek a sikerek, az U12,   U13-ban magyar bajnoki címet szereztünk, majd a 8. osztály után eligazoltak. Úgy érzem, jó munkát végeztünk, kiváló tehetségekre figyeltünk fel.  Az utánpótlás-nevelés szempontjából fontos lenne, ha az SZKKA felnőtt csapata a közeljövőben már NB I-ben szerepelhetne, hiszen így   nemcsak felfedezhetnénk, de Szombathelyen is tarthatnánk az ilyen kvalitású játékosokat.

 Figyelemmel kíséri a sportpályafutásukat? 
 - Természetesen, emellett igyekszünk – amikor csak lehet – sok időt együtt tölteni, de telefonon is tartjuk a kapcsolatot. Nagyon boldog voltam,   amikor Bogi az első NB I-es mezét nekem ajándékozta. Kiváló az 1998/1999-es korosztály, amelynek tagja Pacsirta Zsóka is, sajnos azonban Őt   a súlyos térdsérülése megakadályozta abban, hogy ott legyen a VB-re készülő junior válogatottban.

 Mit vár a lányoktól, illetve a válogatottól a junior VB-n? 
 - Kivételes ez a csapat, tagjai már évek óta folyamatosan együtt játszanak. Ezek a lányok már az új rendszerben nőttek fel, az erő, az akarat, a   hozzáállás mellettük van. Drukkolok nekik, bízom bennük, szeretném, ha megnyernék a VB-t, de azzal is elégedett lennék, ha érmesként   zárnának!

 Csapatunk ex-vezetőedzője és utánpótlás igazgatójához, Józsa Krisztiánhoz már a serdülő csapat tagjaiként került a 3 junior válogatott. 
- Paraméterekben, hozzáállásban és technikai képzettségben is kiemelkedtek. Abban az évben a serdülő bajnokságban a 3. helyen zártunk úgy, hogy a csapat nagy része két évvel fiatalabb volt, mint a bajnokságban szereplő játékosok. Természetesen sportpályafutásukat azóta is követem és nagyon boldog vagyok, hogy ilyen szépen fejlődnek. Remélem sikerül teljesíteni az általuk kitűzött célokat a vb-n, habár nagyon nehéz dolguk lesz. Jó csapatunk van, bármi megtörténhet, szurkolok nekik, hogy sikerüljön az éremszerzés – fogalmazott Józsa Krisztián. 

A VB-re készülő csapat az elmúlt napokban a 4 Nemzet Tornáján szerepelt és az alábbi eredményeket érte el: Magyarország – Ukrajna 32-20, Magyarország – Hollandia 37-38, a torna utolsó meccse, a magyar – francia találkozó pedig 29-29-es döntetlennel ért véget. Ezzel a négyes tornán a 3. helyet szerezték meg a Háfra Noémi nélkül kiálló magyar fiatalok. 

A szombathelyi lányok teljesítményét természetesen továbbra is figyelemmel kísérjük és tudósítunk a július 1-jén kezdődő junior VB-ről is. 
 

KAPCSOLÓDÓ KÉPEK