Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

A vártnál nehezebben, de hoztuk a kötelezőt a Gárdony ellen

Fiatal csapatunk nem fogott ki jó napot, de a 14 gólos Pődör Rebeka vezérletével bezsebeltük a két pontot.
A vártnál nehezebben, de hoztuk a kötelezőt a Gárdony ellen

Nem a levegőbe beszélt Pődör Zoltán vezetőedző, amikor a vasárnapi délutáni, Gárdony-Pázmánd NKK elleni hazai találkozó előtt leszögezte, nem számít könnyű mérkőzésre a kiesés ellen élet-halál harcot vívó ellenfelünkkel szemben. A meccs elejét azonban nem a vendégek, hanem mi tettük nehézzé saját magunknak: sok hibával kezdtünk, védekezésben és támadásban is elmaradtunk a megszokott formánktól, 1-4-es vendégvezetésnél azonnal időt is kért az SZKKA trénere. A folytatásban hiába jöttek Pődör Rebeka bombagóljai, a védekezésünk továbbra is szellős maradt, így a félidő felére nem változott a különbség. Szépen lassan kezdtünk magunkra találni és csapatkapitányunk vezérletével folyamatosan csökkentettük a hátrányunkat, 9-10-nél a Gárdony edzője tette le az időkérést jelző táblát a zsűriasztalra. A félidő hajrájában az egyenlítés és a fordítás is összejött, de végül döntetlen állással tértek pihenőre a csapatok, 14-14.

A térfélcserét követően három-nullás rohammal kezdtünk, feljavult a kapusteljesítményünk is, Pődör Rebeka tizedik góljával pedig már négy góllal vezettünk. A meccs ezen periódusában elkaptuk a fonalat, a vendégek nem találták az ellenszerünket, így negyedórával a vége előtt már hét találat volt az előnyünk, 26-19. A Gárdony foggal-körömmel próbálta újra szorossá tenni az összecsapást, de mindig volt válasz a tarsolyunkban. A hajrában már megőriztük előnyünket és több látványos góllal szolgáltuk ki közönségünket. A döcögősebb első játékrész után a második félidőben a magunk javára fordítottuk a találkozót és végül ötgólos győzelemmel érvényesítettük a papírformát a Gárdony ellen.

Sok idő nincs a pihenésre, hiszen szerdán 18 órától az ötszörös BL-győztes, világsztárokat a soraiban tudó Győri Audi ETO KC csapatát fogadjuk az Aréna Savariában a Magyar Kupa negyeddöntőjében. Igazi kézilabda-ünnepre van kilátás, várjuk Szurkolóinkat és minden kézilabda-barátot!

Jegyinfók IDE KATTINTVA!

Szombathelyi KKA – Gárdony-Pázmánd NKK 32-27 (14-14)

NB I/B 22. forduló, Aréna Savaria, 400 néző

SZKKA: Christe – Balogh P. 2, Pődör B. 3, Szmolek 5, Pődör R. 14, Kulcsár 4, Varga N. Csere: Tanaskovics, Győri 1, Horváth A. 3, Biró, Szendrei, Török, Fritz (K) Vezetőedző: Pődör Zoltán