Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Szurkolóinkra pozitív benyomást tett a csapat

Nagyszerűen sikerült a szurkolói ankét.
Szurkolóinkra pozitív benyomást tett a csapat

Mint ismert, csütörtök este szurkolói ankétot és nyilvános edzést tartottunk az Aréna Savariában. Örömteli számunkra, hogy Drukkereink szép számban érkeztek a nagyszerű hangulatú közösségi eseményre, ahol remélhetőleg minden kérdésükre kielégítő választ kaptak az érdeklődők.

Szurkolói kérdésre új légiósaink elárulták, hogy nagyon jól érzik magukat Szombathelyen, mind a négyüknek tetszik a város. Kiderült az is, hogy az előző szezont sérülés miatt kihagyó Csire Fanni és Balog Judit százszázalékos állapotban kezdték a felkészülést, teljes erőbedobással dolgoznak az edzéseken. Csapatkapitányunkról, a műtéten átesett Lilja Horilkszkáról is érdeklődtek Drukkereink, Lili jelenleg otthon végzi rehabilitációját, gyógytornázik, jól halad a felépülése.

Szóba kerültek a következő idényre szóló bérletek is, melyekkel kapcsolatban Pődör Zoltán ügyvezető-elnök elmondta, idén a már korábban beharangozott támogatói jegyeket árusít majd a klub. Ezekkel korlátlanul lehet látogatni a hazai mérkőzéseket, valamint a vásárlók értékes támogatói klubcsomagot kapnak ajándékba.

Az érdeklődők arra a kérdésre is választ kaptak, hogy a hazai bajnoki mérkőzéseinket a tervek szerint az Aréna Savariában játsszuk majd, de ez természetesen függhet a Falco KC Szombathely Bajnokok Ligája-szereplésétől is.

Az ankétot követően Szurkolóink nyilvános edzésen nézhették meg élesben a csapatot.

Nagyon pozitív benyomást keltett a csapat, látszott, hogy mindenki nagyon odatette magát az edzésen. Az új igazolásokkal csökkent a gárda átlagéletkora, és a szurkolótársakkal úgy vettük észre, mintha gyorsult volna a csapat. Persze ez majd a meccseken derül ki igazán. Mindenesetre ügyesek voltak a lányok – nyilatkozta a trénig után a Savaria Blue White Lions vezérszurkolója, Szabó Zoltán.

Köszönjük Mindenkinek, aki részt vett a szurkolói ankéton és a nyilvános edzésen!