Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Bátran, keményen és motiváltan: négy csapattal szerepeltünk Bükön

A gyermekbajnokság LU12 Tóth László régiójában a büki Városi Sportcsarnokban rendezték meg a 7. fordulót.
Bátran, keményen és motiváltan: négy csapattal szerepeltünk Bükön

Eredmények:
Szombathelyi KKA IV. - Szombathelyi KKA III. 24-20
Szombathelyi KKA IV. - Győri ETO KC I. 21-27
SZKKA U12 IV. csapat: Ádám Júlia, Babos Kincső, Derdák Sára (kapus), Gróf Gréta, Halász Tímea, Konecsni Kitti, Lang Regina, Lepsényi Judit, Bősze Olívia, Németh Diána, Németh Emma (kapus), Pintér Szofi, Simon Ivett. 

- Egész héten mind a négy edzésünkön keményen dolgoztunk. Öröm volt minden edzés. A legutóbbi U11-es forduló úgy látom komoly motívációt adott a csapatnak. Ezt a teljesítményt a mai játéknapra is magunkkal hoztuk. Mind a két mérkőzésen azt csinálták, úgy játszottak a lányok, ahogy azt gyakoroltuk. Sőt, védekezésben még ügyesebbek is voltunk. Az SZKKA III. csapat ellen minden sikerült, a védekezés, a gyors támadójáték, az egyéni megoldások, mind-mind jól sikerültek. Az ETO I. ellen sokkal nehezebb volt, de végig ott voltunk a nyomukban, csak az utolsó 3 percben tudtak minket leszakítani, mert volt egy-két technikai hibánk. Szépen haladunk előre, gratulálok a csapatomnak! Csak így tovább! Nincs megállás, a jövő héten a saját korosztályunkban következik az U11-es bajnokság következő fordulója Veszprémben - értékelte a látottakat Debreczeni György edző.

Szombathelyi KKA I.: Bozsodi Eszter, Ceglédi Boglárka, Kasper Lilien, Kiss Jázmin, Lékai Odett, Sugàr Dorka, Szabó Lili, Szlámer Réka.
Szombathelyi KKA II.: Baranyai Emma, Borhy Sára, Fábián Napsugár, Grebenár Réka, Kasparik Fanni, Oláh Gabriella, Tárnoki Gréta, Takács Klaudia.
Szombathelyi KKA III.: Bíró Kata, Bodnár Anna Boglárka, Darvas Lara, Darvas Mirella, Horváth Lara Zoé, Horváth-Gergácz Lili, Kovács Viktória, Majtényi Petra, Szabó-Rácz Johanna, Pejkó Alexandra, Szmolek Eszter, Felföldi Helga. 

Eredmények:

Szombathelyi KKA I. - Szombathelyi KKA II. 13-9, Sárvári Kinizsi SE - Szombathelyi KKA I. 6-30, Szombathelyi KKA I. - Szombathelyi KKA II. 13-9, Győri ETO KC II. - Szombathelyi KKA II. 13-16, Szombathelyi KKA IV. - Szombathelyi KKA III. 24-20, Mosonmagyaróvári KC SE - Szombathelyi KKA III. 28-18.
 

- A délelőtti, egymás elleni játékkal ráhangolódtunk a Sárvári mérkőzésre, ahol jól védekeztünk, támadásban pedig sokat tudtunk gyakorolni. Gratulálok a lányoknak. Az ETO ellen egy küzdelmes, ki-ki meccset játszottunk. Végig koncentrálva, keményen és agresszívan védekeztünk. Örülök, hogy bátrak és motiváltak voltak a lányok az egész mérkőzésen, és csapatként játszva sikerült győznünk! Mindkét mérkőzésen kishitűek voltunk, hiányzott a küzdés. Nem védekeztünk elég keményen, támadásban pedig nagyon sok labdát eladtunk, de gyakorlunk tovább, és javítjuk a hibáinkat - Nardai Viktória edző