Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Bizonyítottunk! Kilencgólos idegenbeli győzelemmel búcsúztunk a szezontól

Remek játék a szezon utolsó mérkőzésén, szépen búcsúzunk az NB I-től.
Bizonyítottunk! Kilencgólos idegenbeli győzelemmel búcsúztunk a szezontól

Vasárnap délután az MTK Budapest vendégeként játszottuk utolsó mérkőzésünket az NB I-es bajnokság 2021/22-es szezonjában. A múlt heti, Érd elleni négygólos sikerünk után ugyan eldőlt, hogy a bennmaradás szempontjából az MTK elleni mérkőzésnek már nincs tétje, de szerettünk volna szépen búcsúzni az idénytől.

A találkozó elején kétgólos hazai vezetésről gyorsan egalizáltunk. A hetedik percben már nálunk volt az előny, de a hazaiak is pillanatok alatt fordítottak, 7-5-nél időt kért Pődör Zoltán vezetőedző. Tomasevics büntetőt hárított, majd emberhátrányban is betaláltunk, Horváth Petra pedig távoli bombával egyenlített, 8-8-nál már a hazaiak trénere kért időt. A folytatásban felváltva estek a gólok, de aztán jó védekezések és újabb Tomasevics-védés után a 23. percben elhúztunk kettő góllal, 11-13-nál érkezett is az újabb MTK-időkérés. A félidő hajrájában is folytattuk a kiváló védekezést, amiből a túloldalon gyors gólokat tudtunk szerezni. Az utolsó percekben állva hagytuk az MTK-t és magabiztos játékkal hét gólra növeltük a különbséget, 12-19.

A nagyobb előny ellenére sem dőltünk hátra, a térfélcserét követően is remek hozzáállással és felszabadultan játszottunk. Szurkolóink folyamatos biztatása mellett nem csak tartottuk, növeltük is előnyünket, a 43. percben átléptük a lélektanilag is nagyon fontos tízgólos különbséget, 18-28-nál újra időt kért az MTK mestere, Vida Gergő. Fiataljaink is jól szálltak be a meccsbe, csapatunk pedig az utolsó negyedórába is uralta a mérkőzést és nem engedte közelebb zárkózni a hazai gárdát. A találkozón végig koncentrált játszottunk, harcoltunk, hajtottunk hatvan percen keresztül és végül kilenc góllal is megérdemelten nyertük meg a szezon utolsó NB I-es bajnokiját.

Az őszi kettő után a tavasszal tíz pontot szereztünk és bizonyítottuk, hogy helyünk van az első osztályban. Az utolsó két fordulóban két győzelmet aratva emelt fővel, szépen búcsúzhatunk az NB I-es bajnokságtól. Köszönjük a csapatot elkísérő szurkolóinknak a bíztatást!

MTK Budapest – Szombathelyi KKA 26-35 (12-19)

K&H Liga, 26. forduló, Sterbinszky Amália Sportcsarnok

SZKKA: Tomasevics – Csire 6, Stosics 4, Gorilszka 3, Pődör R. 8, Szekerczés 6, Cristina Csere: Balog, Christe (kapusok), Horváth P. 4, Virág, Horváth A. 3, Szmolek 1, Győri, Biró Vezetőedző: Pődör Zoltán