Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Debreczeni György: a következő 5 év meghatározó lesz a junior világbajnokok életében!

Szombat este a magyar női junior kézilabda-válogatott válogatott tagjaiként a Szombathelyen nevelkedő Binó Boglárka, Pásztor Noémi és Szabó Kitti nyakába is aranyérmet akasztottak a debreceni Főnix csarnokban.
Debreczeni György: a következő 5 év meghatározó lesz a junior világbajnokok életében!

ITT már megírtuk, hogy utánpótlás-edzőnk, Debreczeni György tanítványaiként hárman is ott lehettek a július 1-14 között Debrecenben megrendezett világbajnokságon, amely tökéletesen fejeződött be, hiszen a magyar női válogatott hat gólos győzelmet aratott Norvégia ellen.
Az örökké emlékezetes finálé után Golovin Vlagyimir szövetségi edző az M4 Sportnak nyilatkozva elmondta, hogy az aranyérem, a világbajnoki cím nem az Ő sikere, hanem természetesen a lányoké és azoké az edzőkollégáké, akik megtanították őket kézilabdázni. 
Debreczeni György nevelőedzőként Binó Boglárkát, Pásztor Noémit és Szabó Kittit szerettette meg a kézilabdával. A szombat esti döntő után Vele beszélgettünk. 

– Azt hiszem, ennél nagyobb boldogságot nem lehet okozni egy nevelőedzőnek?! 
– Ez így igaz! Rendkívül boldog vagyok, hiszen az egész csapat teljesítménye, a 2 hét alatt lejátszott 8 meccs egészen imponáló képet mutat. A lányok valamennyi meccsüket megnyerték, többségüket magabiztos fölénnyel, egyszerűen lenyűgöző volt látni őket. 

– A 3 saját tanítványt, gondolom, külön is górcső alá vette?
 - Külön öröm, hogy a hozzám különösen közel álló Bogi, Nono és Kitti, bármennyi szerepet is kaptak egy-egy meccsen, végig egyenletesen jó teljesítményt nyújtottak. Nagyon tetszett a játékuk, bravúrjaik. Egyébként valamennyi lányt ismerem, hiszen annak idején a Fradi, az ETO, a Dunaújváros ellen nagyon sokszor összemérhettük erőinket.  

– Miközben látta őket a válogatottban, a döntőben játszani, mire gondolt?
- Annak idején a Főnixben, a Fradi ellen játszottunk korosztályos döntőt, akkor is és most is azt láttam, hogy nagyon akarták, akarják a sikert. Még akkor is így volt, amikor a szombati döntőben, az első félidő közepén és végén is hullámvölgyek jöttek. Aztán jött a második 30 perc és a norvégok sem tudtak ellenállni. Jó volt látni, hogyan reagálják le a sikert, illetve az apró kudarcokat. Nem csalódtam, ugyanezt láttam már gyermekkorukban is. 

– Milyen ez a junior válogatott? 
- Óriási, hiszen a világ legjobbja! Az egész tornán hatalmas ereje a csapatnak, nagyon jól felkészítették őket, csupaszív az edző, a stáb és a válogatott is. 

– Hogyan tovább? 
- Felnőtt korban is kijöhet a nagy eredmény, ezért is lesz meghatározó a következő 5 év az ő életükben. Ha ilyen érzelmű edzők lesznek mellettük, akkor összetartható a csapat. 

– Ez a siker motiváló lehet az SZKKA utánpótlás csapatainál is?
- Mindenképpen kiváló motiváció ez a siker, hiszen tehetségek mindig vannak és lesznek is!

Emlékeztető a döntőről: 
MAGYARORSZÁG-NORVÉGIA 28-22 (10-12)
Játékvezetők: Sosagordalina, Lemesmartinez (uruguayiak). 
MAGYARORSZÁG: Hlogyik, Binó, Suba (kapusok), Faluvégi 1, Fodor 3, Giricz, Háfra 8, Hornyák, Kácsor, Klujber 8 (2), Kuti, Lakatos 4, Márton, Pásztor 2, Szabó K. 2, Tóvizi. Szövetségi edző: Golovin Vlagyimir.
NORVÉGIA: Gronlund, Alvern (kapusok), Dahl 1, Ellersten 2, Fossheim 2, Gabrielsen 2, Hovland 1, Huse, Jacobsen 4 (4), Lund 1, Nestaker 1, Olsen 1, Reistad 7, Ronningen, Solstad, Syverud. Szövetségi edző: Geir Oustorp.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc. 
Hétméteresek: 3/2, ill. 5/5.

Telt ház előtt, varázslatos hangulatban kezdődött a vb-döntő, az első két magyar gólt Klujber dobta. 5-2-es vezetést követően lábra kaptak a norvégok, egyenlítettek, majd a vezetést is átvették, betaláltak kettős emberhátrányból is. Feszült volt a találkozó, több hibával, Golovin Vlagyimir pedig időt kért a 22. percben (8-9). A norvégoknál a jó védekezéshez jó kapusteljesítmény társult, így a skandinávok vezettek a szünetben.
A 2. félidőben feljavult a magyar támadójáték, de többször is gólt kaptunk gyors középkezdésből. Háfra egyenlített a 38. percben, majd Faluvégi talált be, Norvégia pedig időt kért. Pásztor kétszer is eredményes volt, Lakatos viszont összefejelt egy norvéggal és megsérült, kórházba került. A csapatkapitánya nélkül maradt magyar válogatott utolsó erőtartalékait mozgósítva felőrölte ellenfelét a végjátékban, Háfra ellenállhatatlan volt, az utolsó negyedórában négy(!) gólt szerzett, a norvégok pedig nem tudtak megújulni, így hat gólos magyar siker született. A magyar kézilabdázás az 1965-os felnőtt női és 2017-es ifjúsági strandkézilabda elsőség után harmadik világbajnoki címét szerezte.

A világbajnokság végeredménye: 1. Magyarország, 2. Norvégia, 3. Koreai köztársaság, 4. Oroszország, 5. Hollandia, 6. Dánia, 7. Franciaország, 8. Románia, 9. Horvátország, 10. Izland, 11. Brazília, 12. Svédország, 13. Japán, 14. Németország, 15. Szlovénia, 16. Montenegró, 17. Spanyolország, 18. Portugália, 19. Angola, 20. Chile, 21. Kína, 22. Paraguay, 23. Egyiptom

Cikksorozatunk folytatódik, hamarosan a felnőtt csapatunkba kölcsönbe érkező, ugyancsak junior világbajnok, Hornyák Bernadett élményeivel ismerkedhetnek meg. 
 

KAPCSOLÓDÓ KÉPEK