Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Derekasan helytálltunk a világklasszisok ellen

A második félidőt csak hárommal nyerte meg a Győr, ráadásul fiataljaink is sok játéklehetőséget kaptak és jól szálltak be a mérkőzésbe.
Derekasan helytálltunk a világklasszisok ellen

A NEKA elleni hétvégi győzelem után a K&H Liga tabelláját veretlenül vezető Győri Audi ETO KC vendégeként lépett pályára a Hungast SZKKA NB I-es csapata. Az ötszörös BL-győztes elleni mérkőzésen két kulcsjátékosunk, Lilja Horilszka és Mayer Szabina is pihenőt kapott a szakmai stábtól.

Amorim szerezte a találkozó első gólját, majd Oftedal ziccerét védte Tomasevics. Pődör Rebeka hetesből lőtte az első találatunkat, majd Bandelier volt eredményes, 4-2. Toronymagas esélyeshez méltóan játszott az ETO már az első percektől, keményen védekezett és magas tempót diktált. Folyamatosan nőtt a különbség, Amorim bombájával 8-2 volt az állás, Marosán György vezetőedző egy időkéréssel próbálta megtörni a hazaiak lendületét. Nem bírtuk a győri csapat tempóját, nehezen kerültünk lövőhelyzetbe, hátul pedig könnyű gólokat engedtünk, így gyorsan 10-re nőtt a különbség. Emberhátrányban hetesből talált be Pődör, 13-4. Próbálkoztunk becsülettel, de egész egyszerűen átrohant rajtunk a Győr, amely már a 20. percben 20 gólnál járt.

Mindenképp pozitívum, hogy már az első félidőben több ifjúsági játékosunk, Christe, Győri, Szmolek, Franka és Biró is lehetőséget kapott, valamint ezen a meccsen debütált az NB I-ben Török Rebeka, aki rögtön élete első élvonalbeli mérkőzésén megízlelhette, hogy milyen a világszínvonalú kézilabda. A 26-9-es első félidő után a lényegi kérdések eldőltek, de a folytatásban is komoly perceket kaptak fiataljaink, akik így értékes tapasztalatokkal gazdagodhattak. Ifistáink bátran próbálkoztak, Christe pedig zsinórban Oftedal és Amorim kísérletét is megfogta, így tudtuk tartani a meglévő 20 gólos különbséget a világklasszisokkal. A folytatásban Edwige és Görbicz ziccerét is védte fiatal kapusunk, 35-15-nél Danyi Gábor kért időt. A második félidő sokkal jobban sikerült csapatunk számára, a debütáló Török lőtte a 20. gólunkat. A második játékrészben csak három góllal volt jobb a Győr és örömteli volt látni, hogy az SZKKA tehetségei sok játékpercet vállalva bizonyíthattak és többször helyt is álltak a világsztárokkal teletűzdelt Győr otthonában. A végeredmény 40-20.

Győri Audi ETO KC – Hungast Szombathelyi KKA 40-20 (26-9)

SZKKA: Tomasevics - Wald, Bandelier 2, Pődör R. 4, Szendrei 1, Horváth P. 2, Orbán Csere: Christe (K), Agbaba 5, Virág 1, Franka, Varga N. 1, Bíró 1, Szmolek 1, Török 2, Győri.

címlapfotó: Győri Audi ETO KC Facebook