Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Kiestünk a Magyar Kupából

A szünetben még hárommal vezettünk a DKKA otthonában, de végül a hazaiak örülhettek.
Kiestünk a Magyar Kupából

Kedden késő délután az NB I-ben hetedik helyen álló DKKA otthonában kezdtük szereplésünket a Magyar Kupa idei kiírásában. Visszafogott kezdésünk  után már néggyel is vezetett a hazai együttes, de a tizedik percre felzárkóztunk 6-4-re. A folytatás már kiegyenlített játékot hozott, egyre jobban kezdtünk magunkra találni. Olyannyira lendületbe jöttünk, hogy fordítottunk is, a 15. percben 7-8-as állásnál időt kért a hazaiak mestere, Vágó Attila. Jó védekezések utáni labdaszerzésekből gyors gólokat tudtunk lőni, így elléptünk három találattal is. A szünetig nem változott a különbség, 15-18-at mutatott az eredményjelző.

A második félidő elején bennragadtunk az öltözőben. Hiába lőtte meg első SZKKA-s gólját legújabb igazolásunk, Cristina Gheorghe, a DKKA villámgyorsan ledolgozta hátrányát és Szalai Babett vezetésével hat perc alatt visszavette a vezetést, 20-19. A folytatásban felváltva estek a gólok, hol egyenlítettünk, hol ellépett 1-2 góllal a Kohász.  Az utolsó tíz percben már nem tudtunk minden hazai gólra válaszolni, így újra kezdett elhúzni a DKKA, 30-26. Az utolsó percekben nagyot küzdve még próbáltunk indítani egy nagy rohamot, felzárkóztunk kettőre, de a Dunaújváros már nem adta ki a kezéből az előnyt és háromgólos győzelmével továbbjutott a Magyar Kupa következő fordulójába. Csapatunk számára az igazán fontos rangadó a hétvégén következik, amikor is az újonc és rivális Budaörs otthonában lépünk pályára.

Dunaújvárosi KKA – Hungast Szombathelyi KKA 32-29 (15-18)

Magyar Kupa, III. forduló, Jv: Őri, Pozdena

SZKKA: Tomasevics – Csire 5, Stosics 1, Gorilszka 2, Pődör R. 6, Horváth P. 4, Kadlicsek 1 Csere: Balog (K), Szendrei 2, Virág 1, Prkacin 4, Lubjanaja 2, Gheorghe 1, Forgács, Biró.

 

címlapfotó: www.kohaszkezi.hu