Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Hajszálon múlott: elképesztő izgalmak után egy góllal kikaptunk a nyitányon

Negyvenöt percig az SZKKA uralta az idegenbeli bajnokit, de a végén a DKKA örülhetett.
Hajszálon múlott: elképesztő izgalmak után egy góllal kikaptunk a nyitányon

A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia NB I-es csapata péntek este a Dunaújvárosi KKA vendégeként kezdte második élvonalbeli szezonját a K&H Ligában. A zártkapus összecsapáson három kivédekezett támadással indított az SZKKA, így három perc elteltével 2-0-ra vezettünk. Emberhátrányban csak egy gólt kaptunk, Wald Kíra pedig remekül debütált, második góljával 3-1 volt ide. A 11. percben kiegyenlített a hazai együttes, majd Bandelier pókhálózta ki a felső sarkot tíz méterről, 4-5. Nem lehetett panasz a támadójátékunkra, de a DKKA mindig tudott válaszolni, így az első félidő derekán döntetlent, 7-7-et mutatott az eredményjelző. A 17. percben először került előnybe a hazai csapat, de Tomasevics védése után Gorilszka egalizált.  A szombathelyi védőfalban több átlövés is elakadt, Pődör Rebeka pedig visszavette a vezetést. Hiába a jó ütemű megállítófaultok, a hazaiak mindig tudtak egyenlíteni, a 25. percben 10-10 volt az állás. Két szemet gyönyörködtető akció után elhúztunk két góllal, ezért a hazaiak mestere, Vágó Attila kért időt, 10-12.  A félidő utolsó perceiben lehoztuk a kapust, így emberelőnyben támadhattunk. A figura jól működött, a szünetre háromra növeltük az előnyünket, 12-15.

Gorilszka hétméteresével kezdődött a második játékrész, majd az ukrán beállósunk hatodik góljával már 5 góllal vezettünk, 12-17. Egy ellentámadás során a hazaiak játékosa nekifutott Tomasevicsnek, ennek ellenére szerb kapusunkat véglegesen kiállították. 14-17-es állásnál Marosán György kért időt, hogy megnyugtassa a csapatot. A hosszú gólcsendet Bandelier találata törte meg. Eladott labda és kihagyott büntető után Csapó két szép védéssel mutatkozott be, így a 42. percben 18-15-re vezettünk. Emberhátrányba kerültünk, így az 50. percre egy gólra zárkózott a DKKA, 19-20.  Újabb emberelőnyben előbb egyenlített, majd átvette a vezetést a hazai csapat, 22-21. Csapó újabb bravúrját követően Gorilszka egalizált (22-22), elképesztő izgalmakat tartogatott az utolsó néhány perc. Hiába Csapó következő remek védése, Horváth bombája a kapufán csattant. Fél perccel a vége előtt kettővel vezetett a DKKA, Horváth Petra gólja után a labdaszerzés is összejött, ám az időntúli szabaddobást blokkolták a hazaiak, így hiába uraltuk sokáig a mérkőzést, végül egygólos vereséggel kezdtük a bajnokságot, 24-23-ra nyert a DKKA. Sokat elmond a találkozóról, hogy Marosán György vezetőedző még a lefújást követően is hevesen méltatlankodott a játékvezetőknél.

Dunaújvárosi KKA - Szombathelyi KKA 24-23 (12-15)

K&H Női Liga, 1. forduló

Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcentrum, zártkapus mérkőzés, Jv: Hantos, Rózsahegyi

SZKKA: Tomasevics - Wald 5, Mayer 1, Bandelier 3, Gorilszka 8, Agbaba 2, Orbán 1, Pődör R. 1, Virág, Horváth P. 2, Pődör B., Csapó (kapus)

címlapfotó: Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia - DKKA Facebook