Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Drámai végjáték után az MTK nyert egy góllal

Sokáig a kezünkben volt a mérkőzés, de a végén a vendégek örülhettek.
Drámai végjáték után az MTK nyert egy góllal

Álomszerűen kezdte az MTK Budapest elleni hazai bajnokit NB I-es csapatunk, remek védekezéssel és Tomasevics bravúrjainak köszönhetően négy-nullával indítottunk, rögtön időt is kért a vendégek mestere. A rövid szünet sem törte meg a lendületünket, a 15. percben már hat góllal vezettünk, 10-4-nél érkezett az újabb MTK-időkérés. A folytatásban is a mi akaratunk érvényesült mindkét kapu előtt, Horváth Petra bombái után már nyolc találat volt az előnyünk, 15-7. A szünetre zárkózni tudtak a vendégek, de igazi csapatjátékkal a szezon legjobb félidejét nyújtva a félidőben így is hat góllal, 18-12-re vezettünk.

A térfélcserét követően felváltva estek a gólok. Az MTK próbálta csökkenteni a differenciát, de álltuk a sarat, valaki mindig tudott válaszolni a bekapott gólokra. A 45. percben még héttel mentünk, de ahogy fáradtunk, a vendégek egyre jobban vérszemet kaptak és folyamatosan dolgozták le a különbséget, az 50. percre háromra olvadt az előnyünk, 29-26. Nem tudtunk kilábalni a hullámvölgyből, így az MTK előbb egyenlített, majd a mérkőzésen először a vezetést is átvette az 55. percben. Utolsó energiáinkkal még próbáltunk küzdeni, harcolni és elképesztő izgalmakat hozott a hajrá: egygólos MTK-előnynél 5 másodperccel a vége előtt a hét góllal záró Pődör Rebeka hétméterest és piros lapot harcolt ki, azonban a büntetőt Gorilszka nem tudta értékesíteni, így elmaradt az egyenlítés. Bár igencsak megnehezítettük a fővárosiak dolgát, drámai végjáték után végül egy góllal az MTK Budapest örülhetett, a végeredmény 31-32.

Hungast Szombathelyi KKA – MTK Budapest 31-32 (18-12)

K&H Liga, 13. forduló, Aréna Savaria

SZKKA: Tomasevics – Csire 5, Stosics 5, Gorilszka 6, Pődör R. 7, Szekerczés 2, Cristina 1 Csere: Balog (K), Szendrei, Virág, Horváth P. 5, Kadlicsek, Pődör B., Forgács, Szmolek.