Dupla meccs szombaton: pályán az NB/II-es és NB/I B-s együttesünk is!

Ennyien olvasták: 558 | Dátum/idő: 2017. december, 01 / 12:03

Szombaton már délután négy órára érdemes kiérkezniük a szurkolóknak az egyetemi csarnokba: az este hat órakor kezdődő NB/I B-s ütközet előtt a fiatalokra épülő NB/II-es együttesünk is pályára lép.

Dupla meccs szombaton: pályán az NB/II-es és NB/I B-s együttesünk is!

A szezon utolsó hazai NB/I B-s mérkőzésén a Gárdony-Pázmánd NKK lesz a Swietelsky-Szombathelyi KKA ellenfele. A vendégek 12 pontjukkal a középmezőnyben tanyáznak, így a találkozó esélyese a hazai csapat.
Így látja ezt Füzesi Ferenc vezetőedző is. 

– A Gárdony csapatával játszunk hazai pályán. Tiszteljük őket, nagyon rutinos, összeszokott csapat, amelyben a legeredményesebb NBI/B-s játékos játszik. Kiforrott támadójáték jellemzi őket, ezért tökéletes védekezésre kell törekednünk. A stabil hátsó alakzatukat gyors megoldásokkal kell feltörnünk. Győzelmet várok, és azt, hogy a kezdésnél már jobb teljesítményt nyújtsunk. Számítunk a szurkolóink segítségére, sikerrel szeretnénk tőlük búcsúzni hazai környezetben – nyilatkozta honlapunknak a vezetőedző.

Szendrei Barbara, együttesünk nagyszerű beállósa is várja már a találkozót. 

– Ez a mérkőzés nagyon fontos nekünk, hiszen a tavalyi szezonban váratlan vereséget szenvedtünk tőlük, és most szeretnénk ezért revansot venni, lehetőleg minél több góllal. Az első perctől kezdve küzdünk majd, és remélhetőleg a végére már nagy lesz az előnyünk, ezáltal mindenki pályára léphet. Egész jól alakult az első félév, csapattársaim nevében mondhatom, hogy már most várjuk a mosonmagyaróvári visszavágót, hiszen itthon éppen csak lecsúsztunk a pontokról! Összességében, noha voltak a játékunkban kisebb-nagyobb hullámvölgyek, egész jól alakult a szezon első fele – remélem, a folytatás még sikeresebb lesz – hangsúlyozta „Baresz”.  

 

Az NB/II Észak-Nyugati csoportjának középmezőnyében tanyázó fiatal szombathelyi együttes a bajnokság egyik favoritját, a Bajnok DSE Nemesvámos gárdáját látja vendégül. Ezúttal Józsa Krisztián meccsel majd, mivel Pődör Zoltán az U13-as I. osztályú felsőházi rájátszásban irányítja a fiatalabb korosztályú alakulatát. Józsa Krisztián így vélekedett a találkozó előtt.  
– Az idei szezon egyik bajnokesélyese látogat hozzánk, amely komoly játékerőt képvisel. Mivel az NBI/B-s meccs utánunk következik, így a felnőtt keret játékosaira nem számítok. Helyettük a fiataloknak szeretnék játéklehetőséget adni. Igyekszünk megnehezíteni az ellenfél dolgát – fogalmazott az edző.

Hozzászólások