Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Egy hét múlva startol a kézilabda nyári tábor!

Június 18-22 között bonyolítjuk le a már hagyományosan egyhetes nyári táborunkat, amely minden évben, így idén is az iskolai tanév utáni hétfőn indul. Fotóink a tavalyi táborélet során készültek.
Egy hét múlva startol a kézilabda nyári tábor!

A 2007-2012 között született kislányok, tehát a 6-11 éves korosztály tagjainak jelentkezését várta klubunk idén is. A toborzás sikeres volt, hiszen rekord létszámmal, közel száz kis kézilabdázó részvételével rendezhetjük meg nyári táborunkat. 

- A táborozók összetételére jellemző, hogy sokan már régóta, minden évben részt vesznek, a legkisebbeknek nyilván most lesz az első kézilabda-táboruk. A Derkovits iskolából pedig az iskolai csoporttól jönnek sokan, ők is újak lesznek. Ekkora létszámhoz már komoly szervezés párosul, 7 edző és több utánpótlás játékosunk is segít a gyerekek koordinálásában. Az idei nyári táborban nagy hangsúlyt kapnak az egyéni képzések, a technikai fejlesztés, az egyensúly, illetve a mozgáskoordináció fejlesztése. Az edzéseken kívül pedig igyekszünk minél több élményt nyújtani. A délutáni játékos programok, a strand, a kalandváros és a büki kristály torony is szerepel majd a teljesítendő kihívások, illetve programok között – tájékoztatta honlapunkat Józsa Krisztián táborvezető.

A naponta 8-16 óráig tartalmas foglalkozásokat és kikapcsolódást nyújtó tábor bázisa az ELTE-SEK Egyetemi Sportcsarnokban lesz. 
 

KAPCSOLÓDÓ KÉPEK