Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Elég egyszer vezetni egy meccsen!

Telt ház, hatalmas izgalmak: a Swietelsky-Szombathelyi KKA 28–27-re legyőzte ellenfelét a ma esti derbin.
Elég egyszer vezetni egy meccsen!

Az egyetemi csarnok zsúfolásig megtelt csapatunk ma esti mérkőzésére. A találkozó elején kapkodva kezdtek lányaink, így a vendégek vezettek folyamatosan. Cserékkel, időkéréssel próbálta felrázni csapatát Füzesi Ferenc, de az első játékrészben sok hiba csúszott mind a védekezésbe, mind a támadásba. A zöld-fehérek elléptek három góllal, a játékrész hajrájáig pedig meg is őrizték előnyüket (12–15).
A második félidőt sem kezdték jól a mieink, a 35. percben 14–19-et mutatott az eredményjelző… Aztán amikor elkapták a ritmust Virágék, a két játékvezető parancsolt megálljt a hazai rohamoknak. Olykor bohózatba illő ítéleteikkel borzolták a kedélyeket. Finoman fogalmazva sem álltak a helyzet magaslatán a sporik, akik döntő momentumokban fújtak tévesen. Az utolsó negyed órára 18–23-as vendégelőnnyel fordultak a felek, és ekkor beindult az SZKKA-gépezet. Szendrei Barbi ismét bebizonyította, hogy tarthatatlan beállós a ligában, de Schneider büntetői és Virág Noémi átlövései is kellettek a felzárkózáshoz. Az 54. percben 25–26-os állásnál a vendégek játékosa belement Csire Fanniba, szélsőnket le kellett cserélni, az ítélet ennek ellenére hetes volt a zöldek javára. Pálinkás Viktória viszont hárított, és így ismét hajthatott alakulatunk az ikszért. Az 57. minutumban sikerült is egalizálni az eredményt (27–27), majd a következő akciót sikerült kivédekezniük Takácséknak.
Az 59. percben aztán robbant a csarnok, akadémista csapatunk átvette a vezetést, amelyet nem is engedett már ki a kezéből. Fél perccel a vége előtt mi támadhattunk, és ekkor már „okosban” lecsorgattuk az időt.
A végén mindkét tábor hosszasan éltette csapatát – ki is járt az ünneplés a mieinknek, akik sokadszorra bizonyították be, hogy nincs elszántabb együttes náluk a bajnokságban.
A szurkolók is jelesre vizsgáztak, hiszen mindvégig fantasztikus hangulatot varázsoltak az egyetemi csarnokba.
Az idegek harcát a szombathelyi gárda bírta jobban: noha csak egyszer vezettek a mérkőzésen, ez két pontot ért.

Szép volt, csajok, hajrá SZKKA!

 

Swietelsky-Szombathelyi KKA – HVSE Kft.  28–27  (12–15)
Swietelsky-SZKKA: Schneck, Csire 4,
Ivanics 1, Takåcs K. 1, Schneider 7, Horváth P. 3, Szendrei 2, Csépke 1, Pődör 2, Virág 7, Takács B. Cser, Pálinkás, Bozzai, Smid, Mayer. Vezetőedző: Füzesi Ferenc. 

KAPCSOLÓDÓ KÉPEK