Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Elindult az edzőtábor utánpótláscsapataink számára

A tréningek mellett színes programokon is részt vesznek a héten U10-es, U11-es, U12-es, U13-as, U14-es illetve U15-ös játékosaink, akiket hétfőn felnőtt csapatunk játékosai is meglátogattak.
Elindult az edzőtábor utánpótláscsapataink számára

Hétfőn reggel utánpótláscsapataink számára is elrajtolt az edzőtábor hete: augusztus 22-26 között a Szombathelyi KKA U10-es, U11-es, U12, U13-as, U14-es valamint U15-ös korcsoportja napi két tréninggel készül az új szezonra.

A kézilabda tréningek mellett az is fontos számunkra, hogy a „táborlakók” élményekkel gazdagodjanak és jól érezzék magukat az SZKKA közösségében, ezért különböző színes programokon is részt vehetnek a héten: megfelelő időjárás esetén strandolás, valamint a büki Kristály Torony Kalandpark meglátogatása is szerepel a menetrendben.

Az edzőtábort hétfő reggel az SZKKA első embere, Pődör Zoltán nyitotta meg, de a gyerekeket a példaképeik, felnőtt csapatunk játékosai, Szendrei Barbara, Balog Judit, Szmolek Apollónia, illetve Pődör Rebeka is meglepték és közösen osztották ki a táborra kapott SZKKA-s ajándékcsomagot. Az ünnepélyes megnyitó után indulhattak az edzések, valamint a mai napon a falmászás rejtelmeibe is belekóstolhattak klubunk ifjú növendékei.

Íme galériánk a hétfő délelőtti programról: