Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Elismert utánpótlásedző érkezett klubunkhoz

Elismert utánpótlásedző érkezett klubunkhoz

Bujárszky Ádám személyében a szakmában elismert utánpótlás-edző érkezett klubunkhoz, aki a következő szezonban az U15-ös csapatunkat fogja irányítani. A 47 éves, szakedzői és erőnléti edzői papírral is rendelkező tréner huszonöt éve, Mátészalkán kezdte edzői pályafutását, majd 2013 óta a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola egyesületénél dolgozott és itt érte el edzői pályafutása legmeghatározóbb sikereit. Új edzőnk több tanítványa is bekerült már a serdülő és ifjúsági válogatottakba, valamint négy korábbi játékosa is tagja volt a most júliusban Európa-bajnokságot nyerő junior válogatottnak.

- Édesanyám testnevelő tanár volt, így már egészen kicsi koromban megismerkedtem a kézilabdával és megszerettem a sportot. Gyakorlatilag mellette, a pályán nőttem fel. Mátészalkán legfőképpen diákolimpiákon indultunk, majd csodás tíz évet töltöttem Debrecenben a sportiskolánál, amit ezúton is köszönök. Sorolhatnám az elmúlt tíz év eredményeit, de ezt nem tartom igazán fontosnak. Viszont nagyon büszke vagyok arra, hogy a most Európa-bajnokságot nyerő junior válogatottban négy volt tanítványom (Csernyánszki Liliána, Panyi Anna, Gém Léna, Makó Zoé) is szerepelt. Ők már mindannyian bemutatkoztak az NB I-es felnőtt bajnokságban is. Több ifjúsági és serdülő válogatott tanítványom van jelenleg is – kezdte Bujárszky Ádám, akit arról is kérdeztünk, miért döntött úgy, hogy Szombathelyen folytatja edzői karrierjét.

- Tavaly nyáron végeztem az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem szakedzői szakán és úgy éreztem, hogy tíz év után új kihívásokra van szükségem. Szeretném kamatoztatni az eddig megszerzett tudásomat magasabb szinten is. Jött az első megkeresés Vida Gergő szakmai igazgatótól, majd Pödör Zoltán ügyvezetőtől a konkrét elképzelések. Nagyon szimpatikus volt számomra, amit Zoli felvázolt, ezért döntöttem úgy, hogy belevágok egy újabb nagy kihívásba. A csapathoz újonnan érkező edzőként elég nehéz konkrét célokat meghatározni a következő szezonra. De szeretem a kihívásokat, ezért mindenképpen megcélozzuk az U15 I. osztály felsőházát. Viszont sokkal fontosabbnak tartom a gyerekeket felkészíteni az U17 I. osztály kihívásaira. Szeretnék nagyon képzett, kiváló sportolókat és sportembereket nevelni. Hajrá SZKKA – zárta szavait U15-ös csapatunk új trénere, aki edzőként a befektetett munkában hisz legfőképpen.

Bujárszky Ádám irányításával U15-ös csapatunk is megkezdte a felkészülést, amiről hamarosan részletesen is beszámolunk!