Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Elvitte a két pontot a Kisvárda

Nem bírtuk el a hiányzókat, kilenc góllal nyertek a vendégek.
Elvitte a két pontot a Kisvárda

Nem vártuk jó előjelekkel a Kisvárda elleni NB I-es hazai bajnokit, ugyanis a héten betegségek tizedelték a csapatot, több játékosunk edzés nélkül lépett pályára, Katarina Stosics, Szendrei Barbara, Virág Noémi és Ana Luiza Borba nem is tudták vállalni a játékot a Haladás Sportkomplexumban. Ennek ellenére jól kezdtük a mérkőzést, az első percekben folyamatosan vezettünk 1-2 góllal. A folytatásban magára talált a vendégcsapat is, folyamatosan zárkózott és a félidő felére a vezetést is átvette, 5-6-os állásnál rögtön időt is kért Marosán György vezetőedző. Elkapta a ritmust a Kisvárda, a szünetre négy gólra növelte a különbséget, 10-14.

A második félidő elején már öttel is vezettek a vendégek, de emberelőnyben többször is visszajöttünk háromra, 16-19. Az utolsó negyedóra aztán már egyértelműen a Kisvárdáról szólt, a vendégcsapat keményen védekezett, játékosaink pedig egyre jobban kezdtek fáradni. Az utolsó percekre végleg eldőltek a lényegi kérdések. Hajtottunk, próbálkoztunk, küzdöttünk, de a csapat nem volt olyan állapotban, hogy esélye legyen a pontszerzésre. Mindenképp pozitívum, hogy a mai meccsen debütáló fiatal tehetségeink, Zsákovics Sára és Gabnai Alexandra is góllal mutatkozott be az NB I-ben. Folytatás jövő pénteken az Alba Fehérvár vendégeként. Köszönjük Szurkolóinknak, hogy végig buzdították a lányokat.

Hungast SZKKA – Kisvárda Master Good SE 22-31 (10-14)

K&H Liga, 6. forduló Jv: Felhő, Öcsi

SZKKA: Balog – Csire 4, Horváth P. 1, Pődör R. 2, Horilszka 1, Prkacin 6, Lubjanaja 2 Csere: Pődör B. 1, Győri 1, Zsákovics 1, Gabnai 1, Szmolek 1, Kadlicsek 1, Forgács, Tomasevics (K), Christe (K).