Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Érdi látogatók

A szombati kézidélután már kettőkor kezdetét veszi: előbb a Swietelsky-SZKKA első ligás ifi-, majd serdülőcsapata lép pályára az érdi fiatalok ellen. A két edzőt kérdeztük az esélyekről.
Érdi látogatók

Délután kettőtől Józsa Krisztián ificsapata lép parkettre az egyetem sportcsarnokában.
– Sokat dolgoztunk a héten is, igyekszünk minél előbb felvenni az első osztály ritmusát. Mérkőzésről mérkőzésre leszünk egyre jobbak. Kulcsár Dorka és Tamás Panna betegséggel küzdöttek a héten, remélem, a szombaton már bevethetőek lesznek – mondta a tréner.
A serdülők eddig mindkét mérkőzésüket megnyerték (Alba, Kozármisleny), így Pődör Zoltán érthető módon bizakodva várja az összecsapást.
– Az Érddel nem mostanában játszottunk, az Üstökös Kupán tavaly legyőztük őket, de viszonylag keveset tudunk a jelenlegi csapatukról. Az első osztályban nincsen könnyű mérkőzés, mi jól indultunk, és ezt a győzelmi sorozatot szeretnénk folytatni a hét végén is. Célunk a két pont itthon tartása – hangsúlyozta az edző.