Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Ezüstérem a megyei jogú városok tornáján!

Érden rendezték a megyei jogú városok szivacskézilabda tornáját, az alapításának hetvenedik évét ünneplő Körösi Csoma Sándor Általános Iskola szervezésében, ahol Szombathely városát címvédőként a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia képviselte.
Ezüstérem a megyei jogú városok tornáján!

Vers Ákos és tanítványai a ,,B” jelű négyesben kezdték meg a küzdelmeket ahol, mindhárom csoportmérkőzésükön nagyarányú győzelmet arattak. Elsőként a Kispest NKK csapata ellen léptek pályára, itt 23:18-as arányú győzelmet arattak a fővárosiakkal szemben. Ezután következett az első osztályban szereplő Alba Fehérvár KC utánpótlás csapata, akiket szintén magabiztosan sikerült legyőznie a szombathelyi lányoknak (16:23). Utolsó csoportmérkőzést az Éles József KISE-vel játszotta a Szombathelyi KKA, melynek végeredménye egy újabb nagyarányú győzelem lett (16:24).

 

A csoportból első helyen továbbjutó Szombathelyi KKA az elődöntő mérkőzésen az ,,A” jelű négyes második helyezettjével találkozott az az a Bajnok DSE Nemesvámossal. Itt már egy viszonylag szorosabb mérkőzést játszottak a lányok, de a végjátékban a szombathelyiek bizonyultak jobbnak, így 25:21 arányban győzedelmeskedtek és ennek köszönhetően bejutottak a döntőbe.

A döntőben egy igazi ki-ki mérkőzést láthattunk a Győzi Audi ETO KC csapatával szemben.

 Erősen és eredményesen kezdett a szombathelyi csapat több látványos és szép megoldást is láthattunk, ám az előnyt nem sikerült megtartani a félideig. A fordulás után Vers Ákos több változtatást is alkalmazott a csapaton, ennek köszönhetően a meccsben maradtak egészen a találkozó végéig. Sajnos ellenfelünk három góllal jobbnak bizonyult a végjátékban és ennek köszönhetően a Szombathelyi KKA ezüstérmet szerzett az idei Megyei jogú városok tornáján.

A két nap alatt fantasztikus szurkolásban lehetett részünk, ugyanis a nagyszámban megjelenő szombathelyi szülők nagyszerű hangulatot teremtettek. Ezúton szeretnénk nekik megköszönni az egészéves támogatást, szurkolást!

GYŐRI AUDI ETO KC – SZOMBATHELYI KKA 25:22 (15:13)

Sugár Dorka 4, Iván Léna 2, Baranyai Emma Andrea 2, Oláh Gabriella, Bozsodi Eszter 5, Czenki Petra 7, Szabó Lili, Grebenár Réka, Kiss Jázmin, Horváth Luca 2, Kasparik Fanni, Ceglédi Boglárka edző: Vers Ákos

 

Vers Ákos: Előzetesen is úgy gondoltam, hogy a döntőbe be fogunk jutni, ahol aztán majd az ETO-val játszunk egy ki-ki meccset. Ez be is igazolódott, viszonylag simán jutottunk el a döntőig, igaz nem mindig láttam a megszokott látványos, kreatív játékot a lányoktól. A döntőt jól kezdtük, az első 10 percben újra azt az arcukat mutatták a lányok, amit megszokhattunk tőlük. Sajnos pár helyzetet kihagytunk így a Győr vezetett a félidőben. Második félidőben próbáltam variálni a csapaton ez arra volt elég, hogy közel maradjunk az ETO-hoz de vérmesebb reményeink nem lehettek. Úgy gondolom a fizikális különbség döntött. Ami pozitív volt a döntőben is, hogy a lányok egy pillanatra sem adták fel, illetve, hogy mi "igazi" kézilabdát játszottunk. Amit hiányoltam a csoportmeccsek alatt azt most elővették a lányok, és amikor legjobban kellett megmutatták, hogy mit is tudnak! Minden dicséret az övüké, nem csak ezen a tornán nyújtott teljesítményükért, hanem az egész évben mutatott példaértékű hozzáállásukért és küzdeni tudásukért!

 

A torna hét legügyesebb játékosai közé beválasztották Bozsodi Esztert a Szombathelyi KKA fiatal kézilabdázóját. 

KAPCSOLÓDÓ KÉPEK