Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Felkészülés: Két edzőmeccset játszunk Kisvárdán, román és szlovák csapat lesz az ellenfelünk

Felkészülés: Két edzőmeccset játszunk Kisvárdán, román és szlovák csapat lesz az ellenfelünk

Hosszú és fárasztó túra vár a hétvégén a Szombathelyi KKA felnőtt csapatára, amely pénteken Kisvárdára utazik. A csütörtökön rajtoló nemzetközi tornán együttesünk két felkészülési mérkőzésen is pályára lép: pénteken délután a román első osztályú HC Zalau, szombaton délelőtt pedig a cseh-szlovák MOL Liga címvédője, az IUVENTA Michalovce lesz az ellenfelünk.

A felkészülés ezen szakaszában tökéletes ez a két edzőmeccs. A nagy távolság és az ottalvás szituációjában tudjuk tesztelni a csapatot, ami pozitívum számunkra, hiszen az NB I/B lebonyolítása miatt a bajnokságban is várnak majd ránk hasonló túrák. Két jó külföldi csapat ellen lépünk pályára, akik komoly játékerőt képviselnek. A román és szlovák ellenfelünk két különböző stílusú csapat, ezért mindenképp hasznos edzőmeccsekre számítok. Szeretnénk gyakorolni, fejlődni és tovább csiszolni a játékunkon – nyilatkozta várakozásairól Pődör Zoltán vezetőedző.

Felkészülési Torna, Kisvárda:

Augusztus 19., péntek, 16:15: Szombathelyi KKA - HC Zalau

Augusztus 20., szombat, 9:00: IUVENTA Michalovce – Szombathelyi KKA