Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Felkészülés: Tízgólos győzelem a Hypo ellen

Felkészülés: Tízgólos győzelem a Hypo ellen

A negyvenötszörös osztrák bajnok és nyolcszoros Bajnokok Ligája-győztes Hypo Niederösterreich csapatát fogadtuk kedden este a Haladás Sportkomplexum csarnokában az első nyári felkészülési meccsünkön.

Nagy tempóban, gyors gólváltásokkal indult a mérkőzés, Pődör Rebeka duplázott, Balogh Petra gólja után pedig a vezetést is átvettük. Nem lassítottak a csapatok, az első tíz percben főként a támadójáték dominált, a 10. percben 8-7 volt az állás. Vida Gergő vezetőedző folyamatosan próbálta forgatni a csapatunkat és bár elhúztunk három találattal, a vendég osztrákok egyenlíteni tudtak, 12-12. A félidő hajrájában Christe három nagy védést is bemutatott, így újra lépéselőnybe kerültünk, a szünetben 19-15-ös állást mutatott az eredményjelző.

Kazai Anita gólja nyitotta a második játékrészt, majd Csatlós Csenge egy dupla-védéssel mutatkozott be a nagyérdeműnek. Jó védekezések és labdaszerzések után gyors, lerohanásos gólokkal növeltük a különbséget, 24-18-nál rögtön időt kértek a vendégek. Csatlós hetest hárított, az ellentámadás végén pedig Pálffy volt eredményes, amivel már hét volt közte és kezdett eldőlni az edzőmeccs. Vezetőedzőnk minden játékosnak lehetőségnek adott, a hajrában pedig még nagyobbra nyílt az olló, így végül tíz góllal, 37-27-re nyertünk a Hypo elleni, remek hangulatú felkészülési meccsen.

Szombathelyi KKA – Hypo NOE 37-27 (19-15)

Felkészülési mérkőzés, Haladás Sportkomplexum, 300 néző

SZKKA: Christe – Balogh 4, Pődör B. 5, Pődör R. 6, Szmolek 3, Kulcsár 2, Varga N. 6 Csere: Csatlós (K), Kazai 2, Szeberényi, Pálffy 4, Wutschi 2, Böhm, Biró 2, Gönczöl 1, Horváth A.