Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Fölényes győzelmek sok technikai hibával

A leány U11-es gyermekbajnokság Tóth László régiójában az I-es csapatunk fölényes győzelmeket aratott, de sok technikai hibával játszott, míg a II-es csapatunk nagyszerű védekezést produkált, igaz a végére elfáradtak a lányok.
Fölényes győzelmek sok technikai hibával

U 11 2. forduló, Bük 
Az első csapatunknak most lényegesen könnyebb volt a sorsolása, hiszen először a Répcelak, majd a házigazda Bük csapatával mérkőzött. Ami fontos volt, hogy Ádám Júlia a kéztörése után most játszhatott először, és ez jól sikerült. Próbáltunk gyors játékot játszani, de rengeteg ziccert hibáztunk, és nem volt igazi a csapatjátékunk. Az igaz, hogy fölényes győzelmek születtek, de sok a technikai hiba, akadozik az a csapatmozgás, ami a hosszútávú munkához kell. A következő hetek feladatát ez lesz - értékelte a büki történéseket Debreczeni György edző. 
SZKKA I.- Répcelak 20-4, SZKKA I. - Bük 19-5. 

A második csapatunkból Bősze Olívia betegség miatt hiányozott. Az ő gyors játékát nem tudtuk pótolni. Az ETO 2 ellen ennek ellenére nagy szívvel, igazi csapatként játszottunk. Voltak persze hibák, de több ígéretes akciót is vezetünk. Ki kell emelnem a védekezésünket, ez tényleg nagyszerű volt. A második meccsen, az ETO I. ellen bátortalanul játszottunk és el is fáradtunk - tette hozzá Debreczeni György edző. 
SZKKA II.- Győri ETO KC 2 9:12, SZKKA II – Győri ETO KC I. 4:20. 

A jövő héten az U12-ben jön a 3. forduló Szombathelyen, az Egyetemi csarnokban.

KAPCSOLÓDÓ KÉPEK