Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Gódor Mihály lett a szakmai igazgatónk

Új feladatokat kapott a kiváló, nemzetközileg is elismert szakember.
Gódor Mihály lett a szakmai igazgatónk

Eddigi kapusedzőnk, Gódor Mihály a jövőben szakmai igazgatóként segíti a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia munkáját. Elsődleges feladata az egyéni képzés lesz az utánpótlásban, mint mondta, szeretnénk minél több játékost nevelni az NB I-be.

Megtudtuk azt is, az SZKKA-nál folytatott új munkája érdekében lemondott az MKSZ-nél betöltött megyei szakfelügyelői posztjáról is.

– Eddig csak a kapusokkal foglalkoztam, mostantól viszont már az egész utánpótlás hozzám tartozik – természetesen beleértve a kapusokat is. A legfőbb feladatom az utánpótlás-nevelés lesz, szeretnénk, ha a fiatal játékosaink itt maradnának Szombathelyen, hiszen elsődleges célunk, hogy az egyesületnek minél több tehetséget tudjunk adni. Egyéni edzéseket tartunk a gyerekeknek a fokozatos fejlődés érdekében, illetve igyekszünk felkészíteni őket az NB I-re, természetesen a fokozatosság elvét szem előtt tartva. Ez nyilván azzal járt, hogy le kellett mondanom a szakfelügyelői posztomról, hiszen ez az állás egész embert kíván, de nem sokat gondolkoztam, hiszen nagy kihívásként tekintek a feladat elé. Edzéseket fogok látogatni, folyamatosan konzultálok az edzőinkkel, ugyanúgy, mintha szakfelügyelő lennék. Amin szükséges, igyekszünk javítani, illetve egy egységes szisztémát, koncepciót fogunk kidolgozni az edzésekre, hogy még könnyebb legyen az átmenet az egyes korosztályok között. E mellett több időm lesz arra is, hogy a felnőtt csapat mellett segítsem Marosán György munkáját.

Gódor Mihály hosszú és eredményes edzői pályafutásáról tudni érdemes, hogy korábban Németországban és Ausztriában is dolgozott, 1987-ben a Bayer Leverkusen női csapatával bajnoki címet és német kupát is nyert, de dolgozott többek között a sokszoros osztrák bajnok, nyolcszoros EHF Bajnokok Ligája-győztes Hypo Niederösterreichnél is.

Felesége a valaha volt egyik legjobb magyar kézilabdázó, Gódorné Nagy Marianna, akivel Zalaszentgyörgyön szabadidőközpontot működtetnek.
Az SZKKA mellett egyébként az osztrák válogatottnál is évek óta tevékenykedik.