Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

„Felfoghatatlan, ami az elmúlt héten történt velem”

Fiatal beállónk, Győri Viktória bemutatkozott a szlovák felnőtt válogatottban, mindkét Portugália elleni Eb-selejtezőn pályára lépett.
„Felfoghatatlan, ami az elmúlt héten történt velem”

Múlt héten már beszámoltunk róla, hogy a Szombathelyi KKA ifjúsági korú játékosa, Győri Viktória meghívót kapott a szlovák felnőtt válogatottba. A 2003-as születésű beállósunknak sűrű hete volt, hiszen nem csak az összetartáson vett részt, elutazott a csapattal Portugáliába, ahol csütörtökön Európa-bajnoki selejtezőn be is mutatkozott a nemzeti együttesben. Győri három nappal később, a portugálok elleni hazai kvailifikációs mérkőzésen is lehetőséget kapott. Tehetségünk még szinte fel sem fogta, hogy mi történt vele egy hét leforgása alatt.

- Nagyon tanulságos volt számomra a múlt hét. Két céllal mentem a táborba, hogy kihozzam magamból a maximumot és hogy felmérjem, mennyi munkával jár még az, hogy majd egyszer én is meghatározó játékos legyek a felnőtt válogatottban. Úgy érzem, hogy sikerült mindkettőt teljesítenem – kezdte Győri Viktória. - Már annak nagyon örültem hogy egyáltalán keretben lehettem, az pedig különösen nagy megtiszteltetés számomra, hogy játékperceket is kaptam. Ezeket a perceket próbáltam megbecsülni és segíteni a csapatot a tudásommal. Felfoghatatlan érzés még most is, hogy mi is történt az elmúlt héten, egy hatalmas előrelépés a számomra. Természetesen köszönettel tartozom az SZKKA-nak is, hiszen a klubnál töltött időszakom óta a minőségi munkának és a szakmai stábnak köszönhetően rengeteget tudtam fejlődni. Folyamatosan megkapom a bizalmat, amivel próbálok is élni és ez is közrejátszik abban, hogy látókörbe kerültem már a felnőtt válogatottnál is. Szombathelyen minden adott ahhoz, hogy tovább fejlődjek, elérjem azt a szintet, amiből én, a klubom és a válogatott is profitálhat jövőben – nyilatkozta honlapunknak fiatal beállónk.

Győri Viktória (balról a negyedik) Eb-selejtezőn mutatkozott be a szlovák válogatottban