Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Hatalmas küzdés után rettentően fontos bravúrpont Mosonmagyaróvár ellen

Egy pillanatra sem adtuk fel, a második félidőben ötgólos hátrányt ledolgozva értünk el döntetlent.
Hatalmas küzdés után rettentően fontos bravúrpont Mosonmagyaróvár ellen

Vasárnap délután a tavalyi bronzérmes, idén nemzetközi kupában is szereplő Motherson Mosonmagyaróvár együttesét látta vendégül NB I-es csapatunk az Aréna Savariában. Álomszerűen kezdtük a találkozót a papíron esélyesebb vendégekkel szemben, jó védekezéssel és pontos befejezésekkel elhúztunk 6-3-ra. A remek hazai első tíz perc után a folytatásban az MKC is megtalálta a játékát, mi pedig a kihagyott helyzetektől idegessé váltunk, így nem csak egyenlített, fordított is a vendégcsapat. Hiába remekelt a kapuban Balog Judit, a túloldalon Mistina eszén is nehéz volt túljárni, így a szünetben három góllal, 12-9-re a Mosonmagyaróvár vezetett.

A második félidő első perceiben kicsit bennragadtunk az öltözőben, a vendégek előnye öt gólra is duzzadt, de aztán Pődör Zoltán időkérése után kiegyenlített játék zajlott a pályán. A hatalmas tét miatt ugyan csúsztak be hibák, azonban a lányok egyetlen pillanatra sem adták fel, hatalmasat harcoltak, nem ismertek elveszett labdát, így folyamatosan tapadtunk, két-három gólon tartottuk a vendégeket. A végjátékhoz közeledve már csak egyetlen találat volt az MKC előnye, elképesztő izgalmak maradtak az utolsó percekre. A hajrában mindig volt valaki, aki támadásban elő tudott lépni egy fontos villanással, nagyszerűen működött a védekezésünk, Balog pedig továbbra is szenzációsan védett, így sikerült kiegyenlítenünk. Az utolsó percben mindkét csapatnak volt lehetősége betalálni, de végül maradt a döntetlen. Igazi csapatjátékkal  nyújtva, a bennmaradásért zajló küzdelemben rettentően fontos bravúrpontot szereztünk hazai pályán a tavalyi bronzérmes ellen.

Hungast Szombathelyi KKA – Motherson Mosonmagyaróvári KC 23-23 (9-12)

K&H Liga, 23. forduló, Aréna Savaria

SZKKA: Balog – Csire 5, Stosics 2, Gorilszka 4, Pődör R. 2, Szekerczés 3, Horváth A. 3 Csere: Tomasevics (K), Horváth P. 3, Virág 1, Szmolek, Cristina, Győri, Christe (K), Biró Vezetőedző: Pődör Zoltán