Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Ifi: Fölényes győzelem Budaörsön, ismét léptünk előre

Húsz góllal nyertünk idegenben.
Ifi: Fölényes győzelem Budaörsön, ismét léptünk előre

A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia ifi csapata a Budaörs vendégeként lépett pályára az Ifjúsági I. osztály 8. játéknapján. A találkozó egészében masszív védekezés jellemezte a lányokat, ebből pedig gyors támadásokat tudtunk vezetni. Lendületes játékunkat és a magas tempót hatvan percig tudtuk tartani, így a vártnál könnyebb győzelmet arattunk egy jó ellenfél otthonában. A szintén erős Alba elleni idegenbeli csata után ezúttal is nagy önbizalommal, lendületesen játszottunk és úgy tűnik, hogy kezd összeállni a csapat. Lányainkra nem sok pihenő vár, szombaton már a felnőtt NB I/b-ben lépnek pályára a NEKA vendégeként.

A tizedik perctől kezdve meggyőző védekezést produkáltunk, amiből könnyű gólokat tudtunk szerezni. Ez volt a mérkőzés a kulcsa, gratulálok a csapatomnak, ismét léptünk egyet előre – fogalmazott a meccs után Pődör Zoltán vezetőedző.

Moyra-Budaörs Handball – Szombathelyi KKA 22-42 (13-24)

Ifjúsági I. osztály, 8. forduló

SZKKA: Christe, Farkas H. (kapusok), Wutschi 4, Győri 5, Szabó N. 1, Pődör B. 10, Horváth A. 6, Szmolek, Szabó T. 3, Pham Lien 2, Forgács 4, Tóth B. 2, Mersich, Zsákovics 5, Temesvári.