Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Ifi: Kilencgólos győzelem az első hazai bajnokin

Magabiztos sikert arattunk itthon.
Ifi: Kilencgólos győzelem az első hazai bajnokin

Először lépett pályára hazai pályán az új szezonban SZKKA ifi csapata, amely Bajnok DSE Nemesvámos együttesét fogadta az Ifjúsági I. osztály második fordulójában. Szépségdíjas góllal kezdtük a mérkőzést, de a vendégek rögtön válaszoltak, majd fordítottak is. Nehezen lendültünk bele a meccsbe, több helyzetet is elpuskáztunk az első percekben, hátul pedig könnyű gólokat engedtünk az ellenfélnek, így 10 perc után 4-6 volt az állás. Kezdett egyre jobban összeállni a védekezésünk, hiába kért időt a Nemesvámos, a 20. percben már nálunk volt az előny, 10-9. A folytatásban folyamatosan növeltük a különbséget, a szünetben 16-12-öt mutatott az eredményjelző.

A második félidő elején a vendégek hosszú percekig nem tudtak betalálni, nőtt az előnyünk percről-percre és úgy tűnt, hogy kezd eldőlni a találkozó, 23-16. Az utolsó negyedórában a fiataljaink is lehetőséget kaptak, Farkas védései után pedig a tízpontos különbséget is átléptük. A második félidőben már egyértelműen csapatunk akarata érvényesült, Pődör Zoltán tanítványai végül 30-21-re nyerték meg első hazai bajnoki mérkőzésüket.

-Döcögősen indult a mérkőzés, de aztán lendületbe jöttünk és onnantól végig uraltuk a meccset. Tetszetős dolgokat csináltunk egyénileg is – értékelt Pődör Zoltán vezetőedző.

Szombathelyi KKA – Bajnok DSE Nemesvámos 30-21 (16-12)

Ifjúsági I. osztály, 2. forduló

Jegyzőkönyv hamarosan!