Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Isten éltessen, Petra!

U13-as csapatunk irányítója, Majtényi Petra számára minden bizonnyal emlékezetes marad a 12. születésnap, hiszen népes családja mellett NB I-es együttesünk szakmai stábja és játékosai is felköszöntötték. A születésnapi tortát az Il Gallo Nero - Fekete Kakas Étterem és Panzió étterem biztosította.
Isten éltessen, Petra!

Ismét megmutatkozott közösségünk ereje, történt ugyanis, hogy a 10 gyermekes Majtényi család tagja, Petra számára meglepetést szerveztünk. A 12 éves lány teljesen meghatódott, amikor a felnőtt csapat vezetőedzője, Marosán György és Nardai Viktória, az u13-as csapat edzője egy díszes, bekeretezett csapatképpel, majd az NB I-es csapat tagjai egy-egy kedves öleléssel és ebédmeghívással lepték meg a 10 gyermekes családot, a testvéreket, az édesanyát és az édesapát.

Aztán a születésnapi torta láttán Petra már teljesen elérzékenyült. Petra edzője, Nardai Viktória pedig aktívan részt vett a meglepetés előkészítésében. Mindkettőjükkel beszélgettünk.