Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Január 28-án, kedden 18 órától Magyar Kupa-mérkőzést játszunk a Debrecennel

Szombathelyen dübörög a sportélet, minden csarnok foglalt: a Haladás Sportkomplexumban edzések vannak, az Aréna Savariában pedig a Falco Bajnokok Ligája mérkőzést játszik, amihez ezúton is sok sikert kívánunk.
Január 28-án, kedden 18 órától Magyar Kupa-mérkőzést játszunk a Debrecennel

A mérkőzésre szintén alkalmas helyszínként szóba jöhető Répce Sportcsarnokban U8-as kézilabda- és U15-ös labdarúgó edzéseket tartanak, így ott sem tudjuk megrendezni a nemzetközi kupában is érdekelt Debrecen elleni találkozót. 

Szerencsére a magyar kézilabda élet azonnal a segítségünkre sietett, több város is jelezte, hogy szívesen vendégül látná a két első osztályú klubot, többek között Mosonmagyaróvár is, így ott rendezzük a holnapi összecsapást. 

Egy ilyen mérkőzéshez azonban minden esetben szükséges a hatósági engedélyek megszerzése, amire viszont az idő rövidsége miatt nem volt lehetőség, ezért a kézilabda szövetség csak zárt kapuk mögött engedélyezi a találkozó lejátszását. 

Szombathelyen hatalmas igény van az első osztályú kézilabdára, ez már többször is bebizonyosodott. Szurkolóink tegnap is fergeteges hangulatot teremtettek a Kisvárda elleni bajnokin, amit ezúton is köszönünk, eddig az összes hazai mérkőzésünket telt ház előtt játszottuk, Répcelakon, az Aréna Savariában és a Haladás Sportkomplexumban is. Biztosak vagyunk benne, hogy holnap is megtöltöttük volna a mosonmagyaróvári csarnok lelátóit, nagyon sajnáljuk, hogy ezúttal lelkes és népes szurkolótáborunk nélkül kell pályára lépnünk, de meg voltak kötve a kezeink, emiatt ezúton is a megértésüket kérjük. 

Klubunknál közel négyszázan kézilabdáznak, elképesztő utánpótlásbázissal rendelkezünk, rengeteg gyermek játszik és szurkol is értünk, hétről hétre többezres nézősereg kíváncsi a mérkőzéseinkre, hosszútávon egyértelműen egy saját kézilabda csarnok lehet a legüdvözítőbb megoldás az SZKKA teremproblémáira.