Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Józsa Krisztián: a lehető legtöbb pontot szeretnénk begyűjteni!

Azért fogunk dolgozni, hogy minél kevesebb hibával játsszuk le a hétvégi meccsünket. Várjuk a szombat esti meccsre a szurkolóinkat, szükség lesz a buzdításukra – fogalmazott honlapunknak adott interjújában csapatunk új vezetőedzője.
Józsa Krisztián: a lehető legtöbb pontot szeretnénk begyűjteni!

A 30 éves Józsa Krisztián Veszprémben született, az akkori Fotex Veszprémben kézilabdázott. Felsőfokú tanulmányait Szombathelyen végezte testnevelő-edző szakon, azóta városunkban is él. A főiskolai évek alatt az egyetemi csapatban játszott. A főiskola elvégzése után kezdett edzősködni, ez már 9 éve, azóta fokozatosan lépett előre a szakmai ranglétrán. A kézilabda szakedzői tanulmányait 2016-ban, az erőnléti edzőit pedig 2017 -ben fejezte be. Vezetőedzői kinevezése előtt az utánpótlás-igazgatói posztot töltötte be, emellett az ifjúsági és az U11-es csapat edzéseit is Ő irányította, a felnőtt csapat mellett pedig másodedzőként segítette Füzesi Ferenc munkáját. Krisztián menyasszonya felnőtt csapatunk korábbi csapatkapitánya, Jámbor Réka, közös kisbabájuk, júliusban jön világra. Józsa Krisztiánnal beszélgettünk. 

Szezonkezdetkor dobogó helyezést fogalmazott meg a klubvezetés. Szerinted tartható-e a jelenlegi pozíció?
A keret összetétele és erőssége alapján a csapat továbbra is a legjobbak között van. Továbbra is azért dolgozunk minden edzésen, hogy ezt a célt teljesíteni tudjuk.

Úgy fogalmaztál a Kézi Tv-nek adott videó-interjúban, hogy ,,az egyik szemed sír, de a másik nevet...és nagy kihívásnak tekinted a vezetőedzői megbízást. Mégis, mikor lennél elégedett majd a bajnokság végén?
Sok mérkőzés van még hátra a bajnokságból, a sportban bármi megtörténhet. A lehető legtöbb pontot szeretnénk összegyűjteni.

Pődör Zoltán klubelnök új impulzus szükségességéről beszélt, szerinted mi lehet az az új impulzus, amit Te hozzá tudsz tenni a csapat teljesítményéhez?
Nincsen idő nagy változásokat bevezetni, de szerintem nem is kell. Egy minimálist változtatunk a taktikán és az edzések felépítésén. Az edzésmunkára eddig sem lehetett panasz.

Utánpótlás-igazgatói posztot cseréled fel a vezetőedzői székre. Nem sajnálod, illetve mi lesz az általad irányított csapatok sorsa?
Az ifjúsági csapatot Vers Ákos edzőkollégám veszi át. Maximálisan megbízok benne, eddig is együtt dolgoztunk. Ő a felnőtt edzéseken is a segítségemre lesz. Az utánpótlásban folyó munkát igyekszem továbbra is figyelemmel kísérni és segíteni, amiben csak tudok.

A szíved csücske marad az U11-es csapat?
Az U11 -es csapat megmarad, minimálisan kellett ezért átszervezni az edzéseket. A lányokkal már több mint három éve együtt dolgozunk, rengeteg tehetséges játékossal, akik mindent megtesznek azért, hogy egyszer a felnőtt csapatban is pályára léphessenek.

A hétvégén már Te irányítod a csapatot a Mohács ellen. Mit várhatunk, milyen lesz a Józsa-féle stílus?
Mindig is a gyors, futós kézilabdát játszottuk. Ehhez szükséges egy fegyelmezett jó védekezést összerakni. Azért fogunk dolgozni, hogy minél kevesebb hibával le tudjuk játszani a hétvégi meccsünket. Várjuk a szurkolóinkat, szükség lesz a buzdításukra!