Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Józsa Krisztián szerint

Felnőtt csapatunk vezetőedzője a hátralévő 2 bajnokin is győzelemre akarja vezetni a lányokat.
Józsa Krisztián szerint

- Igaz, hogy rosszul kezdtünk, de nem engedtük el olyan távolságra, ami esetleg gondot okozott volna. Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, hiszen sok tehetséges fiatallal álltak fel, de szerintem végig kontrolláltuk a mérkőzést. Az első félidő végére helyre állt a rend, aztán már nem volt kérdéses, hogy kié lesz a 2 pont. Sok gólt lőttünk, voltak hullámvölgyeink meccs közben és egy kis teher is volt rajtunk, hiszen minél hamarabb zsebünkben akartuk érezni a bronzérmet, ehhez pedig nyerni kellett. Sikerült és ez a lényeg – nyilatkozta a meccs után Józsa Krisztián.   

Két meccs van hátra a bajnokságból, szerdától készülnek a lányok a Gárdony elleni vasárnapi meccsre, és, mint megtudtuk, Mayer Majáék szeretnék azt az összecsapást is megnyerni!