Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Kár az első percekért

Nagyot hajrázott NB/II-es fiatal csapatunk ma Sárváron, de nem sikerült ledolgozni a mérkőzés elején összeszedett hátrányt.
Kár az első percekért

Az NB/II 6. fordulójában Sárvárra látogatott csapatunk. Fiatal alakulatunk kissé bátortalanul kezdett, elhúzott az ellenfél, így Pődör Zoltánnak gyorsan időt kellett kérnie. Sikerült is rendezni a sorokat és megfékezni a Kinizsi-rohamokat az első játékrész derekára, így állandósult a különbség a félidő hátralévő részében. 
A második játékrészben jól kezdtek lányaink, fiatal együttesünk nagyot hajtott, fel is jött a hajrára. A szombathelyiek jobban bírták erővel, az utolsó percekre mínusz hárommal fordultak a felek. A mieink azonban két hibát vétettek, amelyet az ellenfél megbüntetett. Becsülettel hajtottak Csépkéék, akik a találkozó végéig hittek a sikerben.

Pődör Zoltán így értékelt a lefújást követően:
– Büszke vagyok a lányokra, hatalmasat hajtottak. Igencsak szűkös kerettel érkeztünk a mai találkozóra, de csapatom helyt állt, remekül dolgoztak a lányok, akik mindvégig, az utolsó pillanatig küzdöttek. Az ilyen hozzáállás kell ahhoz, hogy jó kézilabdás váljon belőlük. Reméljük, hogy a sárvári közönség jól szórakozott ma délután.   

 

Sárvári Kinizsi – Sombathelyi KKA  30–25  (16–11)

Szombathelyi KKA: Lőrincz Brigitta, Győrffy Luca 1, Pődör Blanka 5, Kozma Adrienn, Horváth Anna 5, Málovics Dorina 3, Csépke Dominika 10, Horváth Lilla, Kulcsár Dorka 1, Szabó Enikő. Edző: Pődör Zoltán.