Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Két mérkőzés, két győzelem Sárváron!

Az LU12 Tóth László régióban szombat délelőtt a Nádasdy Tamás Általános Iskola sportcsarnokában szerepeltek lányaink, akik már az új mezeket is örömmel vették birtokba.
Két mérkőzés, két győzelem Sárváron!

Eredmények: 
Szombathelyi KKA III. - Celldömölki VSE – Vulkán 14-7        
Körmendi DMTE - Szombathelyi KKA III. 15-17    

Szombathelyi KKA III.: Bíró Kata, Horváth Lara, Szabó-Rácz Johanna, Horváth Anina, Felföldi Helga, Kovács Viktória, Majtényi Petra, Pejkó Alexandra, Bodnár Boglárka, Szmolek Eszter, Darvas Mirella, Darvas Lara, Kovács Noémi. 

- A Celldömölk elleni mérkőzésen nagyon jól működött a védekezésünk, bátran mertünk ütközni, amit eddig hiányoltam. Emellett kapura törve támadtunk és sebességben, tempóban is léptünk előre, lendületesen, gyorsan kézilabdáztunk. A Körmend ellen az első félidőben kapkodtunk, védekezésben pedig nem volt meg az a küzdés, ami az első meccsen. Aztán a második 20 percre összeszedték magukat a lányok és javították a hibáikat, amiért jár a dicséret. Gratulálok a csapatnak, hasznos és sikeres délelőtt volt – értékelte a látottakat Nardai Viktória edző.