Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Kettős győzelem a vasi rangadón!

Hazai pályán kezdte meg a tavaszi szezont a Szombathelyi KKA NBII –es csapata.
Kettős győzelem a vasi rangadón!

Józsa Krisztián által irányított gárda a szezon elején az NBII –es bajnoki címet tűzte ki célul. Ehhez méltóan készültek a hétvégi találkozóra ahol hosszú kihagyás után pályára lépett Debreczeni Luca is. A mérkőzés első félidejében a csapatok fej-fej mellett haladtak minden gólra góllal válaszoltak, de a félidőre sikerült a hazaiaknak két gól előnnyel menni a pihenőre. Majd a második félidőben már a szombathelyi csapat uralta a mérkőzést, ahonnét ki kell emelnünk Pődör Rebekát (15 gól), aki mind támadásban mind a védekezésben kiemelkedően teljesített ezen a napon. A játék végére a jó csapatmunka meghozta a várt sikert. Közvetlen riválist sikerült legyőznünk, hiszen a fordulót megelőzően a körmendi gárda a tabellán a Szombathelyi KKA előtt állt.

Ezzel a győzelemmel bebizonyították a lányok, hogy nem elérhetetlen az NBII –es bajnoki cím.

Józsa Krisztián: Nagyon akartuk ezt a győzelmet és meg is tettek a lányok ezért mindent. A védekezésünk ma is nagyon hullámzó volt, de sikerült többet lőni, mint az ellenfél! Gratulálok mindenkinek!

 

NB II felnőtt: Szombathelyi KKA II - Körmendi DMTE 33-27 (14-12)
 

Szovák Viktória, Szuhogyi Laura 3, Cser Dóra 5, Pődör Rebeka 15, Dénes Alexandra, Bozzai Zsófia 2, Bódi Virág 2,

Csere: Károly Anett (kapus), Kozma Adrienn 2, Debreczeni Luca, Csépke Dominika 3, Csapó Adrienn 1, Manhertz Vanda, Kovács Tímea, Kiss Virág, Keszei Molli,

Edző: Józsa Krisztián

 

NB2 Junior: Szombathelyi KKA II - Körmendi DMTE 29-26 (13-14)
 

Szabó Enikő, Kozma Adrienn 1, Manhertz Vanda 9, Woth Viktória 11, Kiss Virág 3, Csapó Adrienn 2, Keszei Molli,

Csere: Marton Adél, Málovics Dorina 1, Nagy Lili, Szlukovényi Nikolett 2, Szmolek Appolónia, Tamás Panna, Bársony Dóra,

Edző: Józsa Krisztián