Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Kevés hiányzott az idegenbeli bravúrhoz

Nagyot küzdöttünk a végsőkig, de az izgalmas mérkőzést végül az MTK nyerte 32-29-re.
Kevés hiányzott az idegenbeli bravúrhoz

Tomasevics védésével indult a találkozó, de a harmadik percben büntetőből a hazaiak szereztek vezetést. Nem kezdtünk jól, eladott labdák után üres kapura kaptunk még kettőt, így a negyedik percben már 3-0 volt az állás. Rendeztük a sorokat, Bandelier, Gorilszka, majd egy remek sánc után Orbán is betalált, felzárkóztunk egy gólra, 4-3. Pillanatok alatt újra elhúzott az MTK, a tizedik percben négy volt közte, Marosán György rögtön időt is kért, 7-3.

Potyogtak a gólok a folytatásban, de a rohanás az MTK-nak kedvezett, a 16. percben 12-7-re vezettek a fővárosi kékek. Pődör Rebeka szépségdíjas góljaival tartottuk a lépést, 13-9-es állásnál a hazaiak mestere kért időt. Gorilszka a remek blokkjai után betalált büntetőből, amivel a 23. percben feljöttünk két gólra, 13-11-re. Pődör R. csodaszép gólja, majd Varga Nikolett találata után az első félidő hajrájában egyenlítettünk 14-14-re. Hiába vezetett öt góllal is az MTK, a szünetben végül egy találat volt a hátrányunk, 16-15.

A második játékrész elején Bandelier szerencsés találatával egalizáltunk újra, majd Tomasevics védését követően Agbaba dupla-kapufás góljával először vezettünk a találkozón, 17-18. Nem lassítottak a csapatok, záporoztak a gólok, a 38. percben újra az MTK-nál volt az előny, 21-20. Pődör és Agbaba is nagy formában játszott, emberhátrányban újra egyenlíteni tudtunk, 24-24-re. Villámgyors gólokkal megint ellépett hárommal az MTK, ráadásul emberelőnyben sem tudtuk csökkenteni a különbséget, tíz perccel a vége előtt 28-25-öt mutatott az eredményjelző. Hosszú percekig nem született gól, ami az MTK-nak kedvezett. Óriásit küzdve az utolsó percig szorossá tettük a mérkőzést, de az idegenbeli bravúrgyőzelem végül nem sikerült, nagyon izgalmas mérkőzésen 32-29-re kikaptunk az MTK Budapest vendégeként.

MTK Budapest – Hungast Szombathelyi KKA 32-29 (16-15)

K&H Liga, 7. forduló

SZKKA: Tomasevics - Wald, Mayer 1, Bandelier 3, Gorilszka 5, Virág, Orbán 2 Csere: Pődör R. 8, Agbaba 8, Horváth P., Varga N. 2, Pődör B., Csapó (K).

címlapfotó: MTK Női Kézilabda Facebook, Hegedüs Gábor