Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

A befektetett munkának meglesz az eredménye

A SZKKA-hoz nyáron érkező Kiskartali Zsófia elmondta, szurkolóinknak is szeretnének bizonyítani a Kecskemét elleni hazai meccsen.
A befektetett munkának meglesz az eredménye

Vasárnap délután hazai pályán szereplésünket az NB I/B-ben, 15 órától az újonc Kecskeméti NKSE együttesét látjuk vendégül az Aréna Savariában. A találkozó előtt az SZKKA-hoz nyáron csatlakozó szélsőnket, Kiskartali Zsófiát kérdeztük várakozásairól.

Úgy gondolom, hogy nagy pofon volt az első mérkőzés, de mindannyian tanultunk belőle. Egy harciasabb,, agresszívabb védekezés és pontos támadójáték lesz a kulcs.  Remélem, hogy az első perctől az utolsóig uralni tudjuk a mérkőzést és magabiztos játékkal győzelemig jutunk. Közös a célunk, amit együtt tűztünk ki és ezt szeretnénk megvalósítani. Az edzésekhez hasonlóan a meccseken is a maximumot kell kihozni magunkból, hiszen a pontokat a bajnokikon osztják. Százszázalékig biztos vagyok benne, hogy a rengeteg befektetett munkának meglesz az eredménye – szögezte le Kiskartali Zsófia, aki a Szombathelyen eltöltött eddigi időszakáról is nyilatkozott.

Nagyon jól érzem magam a csapatnál. A város, a környezet, a miliő tökéletesen megfelel minden élsportoló számára. Fiatal csapat vagyunk, a lányok az elejétől kezdve nagyon kedvesek és befogadóak, a szakmai stábbal együtt ott segítenek, ahol csak tudnak. Köszönjük a szurkolók befogadását is és minden támogatást, amit tőlük kapunk. Mindenképp szeretnénk nekik is bizonyítani hazai pályán. A nyári alapozás után fizikálisan nagyon rendben vagyunk, vannak ugyan hiányzóink, de technikailag, taktikailag igyekszünk így is megoldani a ránk váró feladatokat – fogalmazott a Szombathelyi KKA 27 éves balszélsője.