Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Koncentrált, lelkes és bátor játék, kemény védekezés és jó kapusteljesítmény!

Kisiskolás bajnokság LU10 Tóth László régiójában Szombathelyen léptünk pályára.
Koncentrált, lelkes és bátor játék, kemény védekezés és jó kapusteljesítmény!

A Haladás Sportkomplexumban rendezték meg az utolsó U10-es fordulót.  A meccseket ebben a sorendben bonyolították le: Haladás VSE SKFT - Szombathelyi KKA I., Szombathelyi KKA II. - Körmendi DMTE, Szombathelyi KKA I. - Szombathelyi KKA III., Szombathelyi KKA II. - Szombathelyi KKA III.     

- Az I-es csapat a Haladással és az egyesület III-as csapatával játszott. Az első meccsen szépen játszottuk a játékunkat, a második meccsen azonban nem úgy játszottak a lányok ahogy én szerettem volna. A II-es csapat viszont nagyon szépen játszott! A Körmend és a III-as csapattal játszottak. Koncentráltan azt próbálták megvalósítani, amit én kértem tőlük! Örülnék, ha nemcsak ketten, hanem az egész csapat így tudna minden meccsen játszani – fogalmazott a meccseket követően Debreczeni Luca edző. 

- Egy évvel idősebbekkel játszottunk. Nagyon lelkes, bátor, ügyes mosolygós lányok léptek ma a pályára. Voltak szép cselek, kemény védekezés, jó kapusteljesítmény. Gratulálok a lányoknak, nagyon büszke voltam ma – összegezte a tapasztalatokat Farkas Heni edző.     
 

KAPCSOLÓDÓ KÉPEK