Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Megráncigálni az oroszlán bajszát

Szombaton este az MTK Budapest vendégeként lép pályára a Hungast SZKKA.
Megráncigálni az oroszlán bajszát

Szombaton este 19:15-től az M4 Sport kamerái előtt az MTK Budapest vendégeként folytatja szereplését a K&H Ligában a Hungast Szombathelyi KKA. Ellenfelünk a mostani szezonban két halasztás miatt eddig négy bajnoki mérkőzésen két győzelmet aratott: az Alba és az Érd legyőzése mellett kikapott a Váctól és a Mosonmagyaróvártól, így négy ponttal áll a tabellán. Csapatunk vezetőedzője, Marosán György meglepetést okozna idegenben. 

- Újra egy nagyon jó ellenféllel találjuk szembe magunkat. Ennél a sorsolásnál csak jobbat tudtunk volna elképzelni, hiszen nagyon jó csapatokhoz látogatunk idegenbe. Megpróbáljuk megráncigálni az oroszlán bajszát és elhozni a két pontot az MTK-tól. Nagyon fegyelmezett játékra és jó egyéni teljesítményekre lesz szükség és ha ezek csapatszinten összeadódnak, akkor meglepetést okozhatunk és szeretnénk is meglepetést okozni. Bízom benne, hogy a televízió képernyője előtt is jól szórakoznak majd a szurkolók. Mindent megteszünk ennek érdekében. Picit most jól jött, hogy kimaradt a szerdai mérkőzés, tudtunk többet pihenni és készülni a hétvégi ellenfélre. Természetesen inkább játszottunk volna, minthogy Magyarország egyik élcsapatának ilyen probléma legyen, hogy koronavírus-fertőzés. Ezúton is jobbulást kívánok minden beteg Fradi-játékosnak. Talán frissebbek tudunk lenni szombaton, mint a korábbiakban. Az MTK-nak persze mélyebb a kerete, de felvesszük a kesztyűt és harcolni fogunk - nyilatkozta a meccs előtt Marosán György. 

Szeptember 26., szombat, 19:15: 

MTK Budapest - Hungast Szombathelyi KKA

K&H Liga, 7. forduló

Budapest, Elektromos csarnok, Jv: Medve, Südi