Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Közel a bravúrhoz

NB/II-es együttesünk Celldömölkön lépett pályára szombaton este. Fiatal csapatunk közel állt a bravúrhoz, ám végül a házigazda nyert.
Közel a bravúrhoz

A hazai csapat nagyon motiváltan küzdött a lelkes hazai közönsége előtt, a celliek minden fortélyt bevetettek a serdülő korú lányainak ellen. A szombathelyiek hatalmasat küzdöttek, esélyük is volt a győzelemre, ám a rutin és az osztályban meglévő sokéves tapasztalat végül sikert hozott a Celldömölknek a fiataljainkkal szemben. Le a kalappal az SZKKA együttese előtt, a lányok ezzel a mérkőzéssel átestek a tűzkeresztségen, azaz lejátszották első felnőtt NB-s mérkőzésüket. 
A lefújást követően Pődör Zoltán edző értékelt:
– Nagyon büszke vagyok a „lányaimra”, egy kicsit elérzékenyülve néztem az első meccsüket a felnőttek között. Ez a tegnapi mérkőzés bebizonyította, hogy a fiatal tehetségeinknek (2003-02) van keresnivalójuk ebben az osztályban is. Tegnap egy kicsit kevesen voltak bevethetők, de ennek a szezonnak ez a célja, hogy minél több fiatal bele erősödjön a felnőtt mezőnybe – szólt elismerően együtteséről Pődör Zoltán.

                                                                                                     

CVSE Celldömölk–Szombathelyi KKA  30–27 (16–13)
Celldömölk, 100 néző.
SZKKA: Győrffy Luca 7, Pődör Blanka 3, Horváth Lilla, Sámson Petra, Tamási Kata 10, Horváth Anna 3, Wágner Dóri, Lőrincz Brigitta, Csóka Barbara, Szabó Enikő, Szmolek Appolónia, Keszei Molli, Kulcsár Dorka 4, Csapó Adrienn, Málovics Dorina.