Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Közönség szórakoztató játékkal győzött az SZKKA!

Hazai pályán folytatódott a Kiemelt Serdülő Bajnokság, ahol az ellenfelünk az NBI-es Érd korosztályos csapata volt.
Közönség szórakoztató játékkal győzött az SZKKA!

Csapatunk a mérkőzés folyamán állva hagyta ellenfelét, ezen a napon az Érd sem sebességben sem technikai tudásban nem tudta megközelíteni egyesületünket. Az első perctől magabiztos játékot mutattak lányaink, aminek köszönhető volt a nagyarányú siker.

Pődör Zoltán: Nem azon a hőfokon kezdtük a mérkőzést, mint ahogyan az öltözőben megbeszéltük, de az apróbb,,helyreigazítások” után már a megfelelő sebességben kézilabdáztunk. Felkészülési időszakunk ezen szakaszában lévő edzésmunkát vissza kaptam a lányoktól, és ebben partner volt az Érd csapata is. Gratulálok a lányaimnak mindenki azt teljesítette, amit elvártam tőle, igazi közönség szórakoztató játékot produkáltak.

 

Szombathelyi KKA – Érd (22:11) 41:19

Farkas Hanna, Pődör Blanka 14, Lakatos Lizett 1, Horváth Anna 3, Horváth Lilla 1, Sámson Petra, Farkas Nerina 10, Lőrincz Brigitta, Győrffy Luca, Tamási Kata 9, Szentgyörgyvári Lia 1, Wágner Dóri, Szekér Petra 1, Tóth Nóri, Juhász Anna, Baranyai Lara.

Edző: Pődör Zoltán