Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Küzdelemből jeles

Az SZKKA maroknyi csapata is tisztességgel helyt állt az NB/II-es bajnoki mérkőzésen.
Küzdelemből jeles

A győri együttes kereste meg klubunkat azzal a kéréssel, hogy a most hétvégén esedékes bajnoki meccsnek cseréljük fel a pályaválasztói jogát, és a találkozót hétfőn rendezzék meg. Az SZKKA – a fair play szellemében eljárva – természetesen igent mondott az ETO kérésére.
Az SZKKA maroknyi csapata jól állt bele a meccsbe, fiatal alakulatunk fej-fej mellett haladt a hazaiakkal, a félidőre kétgólos győri előnnyel vonulhattak a felek. A fordulást követően is tartotta a lépést a győriekkel az SZKKA, ám a hajrában „elfogyott” a gárdánk: a szűkös keret miatt alig tudtak pihenni az alapemberek, minimális volt a variációs lehetőség. A mindvégig kiélezett összecsapáson hatalmasat küzdöttek a lányok, a két pont sorsa csak a végjátékban dőlt el.
A találkozó másnapján Pődör Zoltán elismerően szólt tanítványairól.
– Fantasztikus, amit ez a csapat produkál hétről-hétre, le a kalappal valamennyi játékosom előtt. Büszke vagyok rájuk, és ígérjük, hogy a következő meccsen már szállítjuk a bajnoki pontokat is – fogalmazott az edző-  

 

Győri ETO KC III. – Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia 30–24 (17–15)

SZKKA: Marton Adél 3, Kovács Tímea, Málovics Dorina 2, Lőrincz Brigitta, Győrffy Luca 1, Pődör Blanka 5, Horváth Lilla 2, Tamási Kata 10, Tóth Nóri, Csóka Barabara 1, Szabó Enikő. Edző: Pődör Zoltán.