Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Licitálj egy dedikált SZKKA-mezre és támogasd Nolina gyógyulását!

Klubunk természetesen azonnal igent mondott az Adni Jó Kupa és Baráti Kör Alapítvány felkérésére.
Licitálj egy dedikált SZKKA-mezre és támogasd Nolina gyógyulását!

Az utánpótlásnevelés és a pályán elért eredmények mellett klubunk számára ugyanolyan fontos a társadalmi szerepvállalás és hogy a jó ügyeket támogatva segítsünk ahol és akinek csak tudunk. Természetesen gondolkodás nélkül mondtunk igent az Adni Jó Kupa és Baráti Kör Alapítvány felkérésére, hogy egy a csapat által dedikált mez felajánlásával segítsük a jótékonysági licitet, amellyel az 5 éves Prekop Nolina gyógyulását szeretnék támogatni.

-Először is szeretnénk megköszönni a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémiának, illetve Pödör Zoltánnak, hogy örömmel vették Alapítványunk megkeresését és csatlakoztak mostani kedvezményezettünkhöz egy az egész csapat által dedikált mezzel. Az Adni Jó Kupa és Baráti Kör Alapítvány hivatalos munkássága még nem tart egy éve, de ez idő alatt több beteg gyermeken, rászoruló családon segített már. A mi kis alapítványunk sportolói relikviákból tartja fent magát, és ebből támogatja a kiválasztott kedvezményezettjét. Tavaly már három kézilabda klub is csatlakozott hozzánk és öröm, hogy egy újabb csapattal egészül ki ez a minket támogató társaság. Az alapítvány negyed évente mindig támogat egy beteg gyermeket, és ebben a negyed évben pedig Prekob Nolina gyógyító kezeléseire gyűjtünk. Ebben kértem a szombathelyi klub segítségét, és Pödör Zoltán úr egyből nagy örömmel mondott igen a csatlakozásra. A felajánlott mezt a licitre fogjuk bocsájtani Alapítványunk Facebook oldalán – fogalmazott Szeglet Imre, az alapítvány nagykövete.

Az Adni Jó Kupa és Baráti Kör Alapítvány oldala:

https://www.facebook.com/profile.php?id=100064679379931

Röviden bemutatjuk Nolina történetét:

Az 5 éves Prekop Nolina a vártnál jóval korábban, a 26+6 héten született meg, oxigényhiány miatt azonnal újra kellett éleszteni, majd 77 nagyon nehéz napot töltött a kórházban. Öthónapos korában kiderült, hogy az oxigénhiány miatt 4 végtagi feszesség alakult ki. Emiatt Nolina sajnos lassan fejlődik, de küzd, harcol és nem adja fel. A szülők úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy alapítványt, melynek célja Nolina életminőségének javítása, gyógyulásának elősegítése illetve a rehabilitációs eszközök beszerzése.

Klubunk már el is juttatta a dedikált SZKKA-mezt az Adni Jó Kupa Baráti Kör Alapítványnak, mely hétfőn, március 13-án indítja a mezlicitet a Facebook-oldalán.

Természetesen nem csak a mez megvásárlásával támogathatjátok Nolina gyógyulását, sok kicsi sokra megy, akár egy süti vagy egy csoki ára is sokat jelenthet! Köszönjük!