Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Magabiztos győzelem az Algyő elleni idegenbeli rangadón

Szezonbeli tizedik sikerünkkel újra felléptünk a dobogóra.
Magabiztos győzelem az Algyő elleni idegenbeli rangadón

Az Alba elleni győzelemből erőt merítve készültünk a vasárnap esti, Levendula Hotel Algyő elleni idegenbeli rangadóra. Rögtön a találkozó elején a kezünkbe vettük a találkozó irányítását. Magas tempót diktáltunk, 8-10-es vezetésünknél kért először időt a hazai gárda. Az első félidő utolsó szakaszát még jobban megnyomtuk és Győri, valamint Horváth Anna góljaival a szünetre hatgólos előnyt harcoltunk ki magunknak.

Nagy lendülettel kezdtük a második játékrészt is, folyamatosan növeltük a különbséget, a 37. percben már tízzel vezettünk és tulajdonképpen el is döntöttük a fontos rangadót. A mérkőzésen akadtak ugyan egyéni hullámvölgyeink, de a beszálló játékosok is remekül segítették a csapatot és mindenki hozzátette a magáét a győzelemhez, amely nem forgott veszélyben egy pillanatra sem. Végül nyolc góllal, 35-27-re nyertünk, szezonbeli tizedik győzelmünkkel pedig ismét felléptünk a dobogóra.

Köszönjük a támogatást a csapatot elkísérő Szurkolóinknak!

- Büszke vagyok a csapatra. Kiegyensúlyozott mérkőzésen csapatként jól játszottunk. Voltak hullámzások egyénileg a mérkőzésen belül, de remekül szálltak be és segítettek a padról érkező játékosok. Mindig volt, aki elő tudott lépni. Megyünk tovább, hiszen újabb rangadók következnek – értékelt a meccs után Pődör Zoltán vezetőedző.

Levendula Hotel Algyő – Szombathelyi KKA 27-35 (12-18)

NB I/B 14. forduló, Algyő, Jv: Hajdu, Halász

SZKKA: Christe (K), Varga N. 2, Kulcsár 6, Szmolek 2, Pődör R. 7, Tanaskovic, Pődör B. 6, Balogh P. 2, Győri 5, Horváth A. 5, Szendrei, Kiskartali, Biró, Fritz (K).