Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia

Már a felnőtt NB I/B-ben is szórják a gólokat serdülőkorú tehetségeink

Folyamatos fejlődési lehetőséget biztosítunk fiataljainknak.
Már a felnőtt NB I/B-ben is szórják a gólokat serdülőkorú tehetségeink

Korábban már beszámoltunk róla, hogy három serdülő korú tehetségünk, a 2005-os születésű Pham Lien Eszter és Tóth Bettina, valamint a 2006-os születésű Wutschi Verona is felkerült a serdülőből az ifjúsági csapatunkba. A lányok nem csak a korosztályos bajnokságban, de már a felnőtt NB I/B-ben is debütáltak, ráadásul mindhárman meglőtték első góljukat is a felnőttek között. Tehetségeink nagyon örülnek, hogy a klubnál zajló szakmai munkának köszönhetően folyamatosan fejlődhetnek és már NB I-ről álmodhatnak.

- Hatéves korom óta kézilabdázom és talán az eddigi munkám elismerése is, hogy az ifjúsági csapatnál és a felnőtt NB I/B-ben is számítanak rám. Nagyon örülök, hogy kerettag lehetek. Szerintem mindent elárul a hangulatról, hogy minden edzést és mérkőzést izgatottan várok. Nap, mint nap segítenek, bíztatnak, támogatnak. Az elmúlt időszakban a legnagyobb fejlődést az edzésmunkámban vettem észre, a kemény edzéseken is próbálom a maximumot nyújtani. Külön köszönet a profi szakmai stábnak, akik segítenek a technikai fejlődésben és a regenerációs folyamatokban. Nagy álmom egyszer az NB I-ben kézilabdázni, elit sportolóvá válni, de a célom mindig, hogy a következő mérkőzést jó játékkal megnyerjüknyilatkozta honlapunknak Wutschi Verona.

- Örülök, hogy sikerült bemutatkoznom a felnőtt NB I/B-ben is és külön öröm számomra, hogy én is hozzájárulhattam a csapat sikeréhez. Minden edzésen keményen dolgozok az eredményességért, óriási lehetőség ez számomra és nagyban hozzájárul a fejlődésemhez. Mindenki nagyon segítőkész és az is motivál, hogy ilyen jó játékosokkal játszhatok együtt. Nagyon színvonalas szakmai munka folyik az edzéseken, mindenki rengeteg figyelmet kap külön is, ami az egyéni fejlődésünket is elősegíti. Úgy érzem, hogy támadásban és védekezésben is sokat fejlődtem, de természetesen van is még hova. Szeretnék minél magasabb szintre eljutni és bemutatkozni az NB I-ben – fogalmazott Tóth Bettina.

Tóth Bettina

- Nagyon örülök, hogy segíteni tudtam a csapatot, mindig próbálom meghálálni a bizalmat, amit kapok. Nem könnyű fiatalként helytállni, de minden nap ezért dolgozunk, és úgy gondolom, jó úton járunk. A lányok nagyon befogadóak voltak velünk, megkönnyítették a beilleszkedést és voltunk csapatépítő programokon is, nagyon jól érzem magam velük. Már most nagyon sokat tanultam az edzéseken, sok mindenkinek a munkája benne van abba, hogy fejlődjünk folyamatosan, odafigyelnek minden apró részletre. Sokan tudják, hogy a kézilabda mellett nekem a tanulás is nagyon fontos, de amíg szeretem csinálni és ilyen jó helyem van, mint itt a klubnál, addig teljes erővel csinálommondta érdeklődésünkre Pham Lien Eszter.

Pham Lien Eszter